Ha a Csobáncot megpillantja az ember, azonnal elkezd bizseregni a lába. Gyönyörű, formás tanúhegy, romos kőfalakkal a tetején, szőlősorokkal az alján. Útba esik Tapolca felé, háttérképet ad a káptalantóti piacnak, de látni Szigligetről és a Kisfaludy kilátóból is. Lehetetlen szem elől téveszteni, vagy figyelmen kívül hagyni. És ha már ott állunk előtte, muszáj megmásznunk. 

A mindössze 376 méteres Csobánc meghódítása nem igényel különösebb túrázási tapasztalatot vagy átlagosnál jobb kondíciót. Igaz, hogy a turistaút folyamatosan és erőteljesen emelkedik, nincs egyetlen egyenes szakasza sem, ám kis kiterjedésű hegyről van szó, így elég hamar fel lehet érni a tetejére. Ott aztán olyan panoráma tárul elénk, mely kárpótol minden izzadságcseppért. Szinte az egész Tapolcai medence a lábaink előtt hever. A tanúhegyek szépen sorakoznak egymás mellett: a Badacsony, a Szent György-hegy, a Gulács, a Tóti hegy. A távolban még a Somló is tisztán kivehető. A Balaton ezerféle kékben – vagy éppen zöldben – pompázik, attól függően, milyen szögben süt rá a nap. Szőlősorok, présházak, borteraszok, kisebb-nagyobb falvak és erdős részek váltogatják egymást a giccses tájképen.

Csobánc várának egyébként elég szomorú sors jutott, pedig felépítésétől kezdve hősiesen védte a vidéket. Virágkorában ellenállt a legnagyobb török támadásoknak is. Volt a Rátóti Gyulaffy-klán, majd később az Esterházy-család tulajdonában. A Rákóczi szabadságharc idején falai közt kuruc várőrség teljesített szolgálatot. 1707-ben még fityiszt tudott mutatni Rabutin császári tábornok túlerőben lévő ostromhadának, ám két évvel később a császárság mégis felrobbanttatta, hogy ne legyen többé erős, védhető pont. Ma már csupán néhány romos kőfal hirdeti egykori nagyságát.

A Csobánc azonban nemcsak panorámájában fantasztikus. Vulkanikus talaja kiváló szőlőtermesztéshez is. Erről magunk is megbizonyosodhatunk, ha megkóstolunk egy-két helyi nedűt. A legkézenfekvőbb lehetőség a Villa Tolnayborászat, mely a hegy lábánál helyezkedik el. A ház, melyben a pincészet működik, valaha Tolnay Klári első férjének tulajdonában volt. Mivel a színésznő is elég sokat időzött ott, a helyiek elnevezték Tolnay villának. A ház igazi kúriaépület most is, masszív falakkal, oszlopos terasszal. A kilátás pazar, ott üldögélni még egy absztinensnek is felemelő élmény, hát még annak, aki szereti a bort!

A pincészet borai rendkívül jól kifejezik a termőhelyet; testesek, ásványosak, határozott savakkal rendelkeznek. Mindegyiket szívesen ajánlanám, egyet azonban kiemelnék közülük. Egy jellegzetes badacsonyi fajtát, amelyet neve és múltja miatt az átlag borfogyasztók nem szívesen választanak vásárláskor vagy kóstoláskor. A szürkebarátról van szó. Napjainkban a borászok kezdik újra előtérbe helyezni, bár sajnos a többség számára még mindig az egykori édes tömegbort jelenti, holott már régen nem az. A Villa Tolnay szürkebarátja pedig különösen nem. Ez a bor amellett, hogy finom és száraz, remek savakkal és aromákkal hódít. Sőt, egy kicsit játékos is. Ugyanis banánillata van. Viccesen hangzik, de tényleg erőteljesen dől belőle a déligyümölcs. Ízében már nem, ott már hozza a fajtajelleget, de az illata egészen elképesztő. Ilyet máshol tuti nem találni. Elképzelhetőnek tartom egyébként, hogy aki eddig ódzkodott a fajtától, pont ennek hatására választ majd máskor is szürkebarátot. 

A Badacsonyi borvidéken létezik egy olyan fajta is, amelyről – a szürkebaráttal ellentétben – nagyon kevesen hallottak, pedig igencsak említésre méltó. Egy olyan szőlő, melynek korábban csak háttérénekes szerepet szántak, ám kvalitásai miatt mára szólistává avanzsált. Ez pedig a rózsakő. A szőlőt a kéknyelű és a budai zöld keresztezésével állították elő, és valójában csupán egyetlen célért: hogy legyen a kéknyelűnek porzópárja. A kéknyelű ugyanis a többi szőlővel ellentétben csak nőivarú, így önmagában nehezen fordul termőre. Sokáig csak egy-egy tőkét ültettek a rózsakőből a kéknyelű szőlők közé, ám napjainkban egyre többet telepítenek. Fajtabort még kevesen készítenek a környéken, de például Szászi Endrénél vagy a Borbély Családi Pincészetnél megkóstolhatjuk. Utóbbi épp útba esik a Csobánctól a Balaton felé, így mindenképp érdemes betérni hozzájuk.  A bor illatában inkább virágokat fedezni fel, mintsem gyümölcsöket, de az biztos, hogy egyetlen másik fajtához sem hasonlít.

Ízében inkább citrusos, remek savakkal, s hozza a vulkanikus talaj ismertetőjegyét, az ásványosságot. A Borbély család bora pedig különösen: rózsakő ültetvényük a Csobánc lábánál helyezkedik el. A bort kortyolgatni akkor igazán izgalmas, ha előtte már megmásztuk a hegyet. Ennél jobban a Csobáncot megismerni nem lehet. Legyőzni, leküzdeni, a végén pedig megkóstolni.