Ha az ember számos helyet bejárt már a világban, túrázott változatos tájakon, megcsodált ezer és ezer, látványosabbnál látványosabb természeti képződményt és mesterséges építmény, nehéz elképzelnie, hogy számára egy alföldi kirándulás is különleges élményt nyújthat. Pedig így van. Vándorló homokbuckákat, végeláthatatlan árvalányhaj-mezőket és homoktengerben hullámzó szőlősorokat máshol nem igazán találni idehaza. Már csak ezekért is megérné megcélozni az ország középső részét, az pedig már tényleg csak hab a tortán, hogy ez a táj képes olyan pezsgőt adni, melyet Magyarország legrangosabb borversenyén aranyéremmel jutalmaztak.

Kivételes hangulatú hely a Kecskeméttől néhány kilométerre elterülő Fülöpházi buckavidék. Ezernyi pici domb hosszan, míg a szem ellát, olyan növényekkel borítva, melyek speciális stratégiát fejlesztettek ki az extrém helyzetre: rendkívül jól bírják a hőséget és a szárazságot. Az itt kialakított tanösvények részletesen leírják, milyen fajokat találhatunk az út mentén, ám ha valaki egyedi élményre vágyik, tavasz végén, nyár elején járjon arrafelé: a virágzó árvalányhaj-mezőkben gyönyörködhet napestig.

A hely legnagyobb attrakciója azonban kétségkívül az a két homokbucka, melyek növényzet nélküli felszíneit a mai napig alakítja a szél. Vándorló dűnék ezek, ha lenne ilyen szó, a tanúhegyek mintájára tanúbuckáknak hívnám, hiszen arról mesélnek nekünk, milyen is volt régen ez a terület. A buckák az Ős-Duna által a területre hozott hordalékból jöttek létre. A folyó aztán szépen lassan odébb vándorolt, a homok pedig itt maradt. Míg tartott a legeltetés a területen, jóval több vándorló homokbucka színesítette a tájat, ám a legeltetés visszaszorulásával megindult a homokon a gyepesedés. Ez, ami megmaradt, a mi mini-sivatagunk.

A fülöpházi buckák határában szőlőterületekre lehetünk figyelmesek, melyek elég döbbenetes látványt nyújtanak. Máshol ilyet, homokban sorakozó szőlőtőkéket keresve sem találni. Korábban egyébként épp azért telepítettek a Kunságra szőlőt, hogy a futóhomokot megfogja, ám akkor is hihetetlen, hogy ez a növény ilyen körülmények között képes nemcsak életben maradni, hanem jó termést, finom borokat is adni.

A terület fő fajtája egyébként az Izsáki Arany Sárfehér, melyet Magyarországon elsőként nyilvánítottak védett eredetű borrá 2006-ban. Készítésének szabályait a 11/2006 (II.3.) FVM rendelet szabályozza, a nevet csak az a bor viselheti, melyet e szerint készítettek. Ha lehet hinni az egykori leírásoknak, akkor szinte csoda, hogy ez a fajta fennmaradhatott. A sztori szerint az 1800-as évek vége felé egy kadarka táblában különítette el Szentesi József vincellér. akkor még azt hitték, a fehér kadarka egy fajtája.  Mivel fürtje tömör és olyan nehéz, mint a sár, a találékony izsáki gazdák el is nevezték sárfehérnek. Legeredményesebb termesztője pedig nem volt más, mint a híres festő, Csontváry Kosztka Tivadar gyógyszerész végzettségű testvére, Kosztka László.

A fajta a talaj iránt nem igényes, de nagy terméseket csak tápdús, jó vízgazdálkodású lepelhomokon ad, mint amilyen az izsáki területek nagy része. Fagyérzékenysége miatt sokáig úgy tartották, hogy csak alacsony műveléssel termeszthető eredményesen. E művelésmód mellett a tőkéket ősszel betakarták, így védve meg az alsó rügyeket a fagytól. Tavasszal a metszés előtt lehúzták a tőkékről a földet. A betakart tőkék kiszabadítására külön szerszámuk is volt a gazdáknak, ezt ma már inkább csak érdekességként, régiségként tartják, mert a legtöbb helyen előnyben részesítik a magas kordonos művelést. A belőle készült bor enyhén gyümölcsös, ropogós savú, és épp ez utóbbi tulajdonságának köszönhetően a csendes borok mellett egyre több pezsgő kerül ki a környék pincészeteitől. Én most az arany sárfehér pezsgők közül a Birkás Borház tételét ajánlom, mely az idei Vinagora borversenyen aranyérmet szerzett. A pincészet egyébként a fülöpházi buckavidék közelében található, érdemes is kirándulás után felkeresni őket, hiszen a pezsgőjük mellett valamennyi borukat megkóstolhatjuk helyben.

A pezsgő 18 hónapig érlelődött palackban, 3g/liter cukortartalma nagyszerűen lágyítja határozott savait. Nem véletlenül lett aranyérmes. Finom citrusos, zöldalmás aromavilágával, barátságos buborékjaival nemcsak egy alföldi kirándulást koronázhat meg, hanem egy ünnepi ebédet is.

A homokbuckák csak engedéllyel és vezetővel látogathatók, a tanösvényeken és a jelzett turistautakon azonban bármikor barangolhatunk.