Az ír pubok hangulata semmihez sem fogható. Egyszerre bulihelyszín, koncertterem, közösségi tér, szurkolóklub és étterem valamennyi kocsma, olyan sör- és whiskeyválasztékkal, amelyet legvadabb álmainkban sem képzelnénk. Ezekbe nem búfelejteni járnak az emberek, hanem mulatni, meccset nézni, iszogatni, vacsorázni, hatalmasakat nevetni és táncolni. Esténként olyan élet van bennük, hogy még az is táncra perdül az élő ír népzenére, aki ezt sosem gondolta volna magáról. A hangulatot tényleg csak átélni lehet, átadni nem igazán. Meg kell tapasztalni. A legkézenfekvőbb ehhez Írország fővárosát, Dublint megcélozni. Egyrészt, mert közvetlen repülőjárattal elég egyszerűen el lehet jutni oda, másrészt, mert a bohémnegyede tele van hamisítatlan ír pubokkal, harmadrészt pedig, mert annyi látnivaló található a városban, hogy nemcsak esténként, napközben sem tudunk unatkozni egyetlen percet sem.

Dublin reptere mindössze 10 km-re fekszik a városközponttól, teljesen felesleges autót bérelnünk, hiszen több busztársaság is indít járatokat a reptérről a belvárosba. Mi az AirCoach társaságot választottuk. Kényelmes, igényes buszokkal közlekednek, közvetlenül a reptér kijáratától indulnak, a belvárosban pedig elég sűrűn van megállójuk. Nagyjából fél óra alatt lehet beérni a központba.

Nekünk a repülőjáratunkkal nagyon szerencsénk volt, délelőtt érkezett meg a smaragdzöld szigetre, így aztán a kései reggelinket már egy ír pubban, a Merchant’s Arch-ban fogyasztottuk el. A legtöbb pub kinyit délelőtt is, talán épp a turisták miatt, így aztán attól függően, mikor érkezünk, reggelizhetünk vagy ebédelhetünk is bennük. Mondanom sem kell, tradícionális ír reggelit kértünk, ami pont olyan laktató és tartalmas, mint angol társa: sonka, tojás, kétféle hurka (white pudding, black pudding), kolbász, bab és röszti burgonya is érkezik a tányéron, mellé persze piritóst is adnak, hogy legyen energiánk a későbbiekben az egész napos városnézéshez.

A Merchant’s Arch-ba este is érdemes visszatérni, ha nem is vacsora miatt (egészen kiváló a konyhájuk), de whiskeyválasztékukért is megéri újra benézni. No meg a belső kialakítását megcsodálni. Mert az tényleg bámulatos.

A pub belső lépcsőháza

Dublinban a legtöbb látnivaló sétatávolságra található egymástól, így egészen könnyű városnézést szervezni a városban. A bohémnegyed (Temple Bar) közvetlen közelében, a város szívében áll Írország legrégebbi, még ma is működő egyeteme a Trinity College. Itt az évszázadok alatt olyan hírességek koptatták a padokat diákként, mint Jonathan Swift vagy éppen Oscar Wilde. Az egyetem campusában látható a világ egyik legszebb könyvtárterme.  (Érdemes ide előre megvenni a jegyeket, hogy a sorban állást elkerüljük). Az ámulatba ejtő ódon falak és a különleges, faboltozatos mennyezet alatt 65 méter hosszan sorakozik az ország kétszázezer legősibb kötete. Az épületben őrzik a középkori ír kódex, a Book of Kells legértékesebb példányait is.

Szintén az egyetem campusában, a könyvtártól néhány tömbnyire találjuk a Geológiai Tanszék épületét, melynek lépcsőháza az egyik legszebb és legérdekesebb az oktatási intézményben, így mindenképp megér egy pillantást vetni rá. A turisták tömege előtt gondosan titkolják ezt a kincset, hiszen nem egy múzeumról, hanem egy működő tanszékről van szó, de azért be lehet menni és meg lehet nézni ezt a fantasztikus csarnokot.

Írország legnagyobb katedrálisa, az 1220 és 1260 között épült Szent Patrik székesegyház azon kevés épületek egyike, mely megmaradt a középkori Dublinból. A legenda szerint ott épült, ahol Szent Patrik – akit azóta Írország védőszentjeként tisztelnek – megkeresztelte a dubliniakat a Poddle-patak partján. A templom kihagyhatatlan eleme egy dublini túrának. A Gulliver írójának, Jonathan Swift-nek a sírja is a katedrálisban található, mely egyébként Írország leghosszabb temploma: 90 méter hosszú. Jó időben parkja tökéletes egy kis pihenésre. Mi például, mintha csak piknikeznénk egy padon, ott költöttük el egyik ebédünket, melyet az egyik legnépszerűbb fish and chips-es sütödeláncból, a Leo Burdock-ból hoztunk. Mivel nagyon dicsérték, ki kellett próbáljuk, és nem csalódtunk, tényleg ízletes volt!

A főváros másik érdekes temploma a Christ Church, mely egy forgalmas csomópont kereszteződésében kapott helyet. Itt az igazán izgalmas dolgokat a templom alagsorában találjuk, mely az ország egyik legnagyobb kriptája is egyben. Még mumifikálódott macska- és patkánytetemeket is láthatunk, melyekre az egyik felújítás során találtak, az egyik orgona sípjában. Valószínűleg a macska kergette a patkányt, az bebújt a sípba, utána a macska, de kijönni már nem tudtak belőle. Mivel a templomban több filmet és sorozatot is forgattak – például a Tudorok című sorozatot -, az alagsorban néhány, a filmből származó jelmezt magunk is felpróbálhatunk egy-egy fotó erejéig.

A St. Stephen park körül György-kori épületek őrzik a 18. századi fénykort, amikor Dublin volt a Brit Gyarmatbirodalom egyik legfontosabb városa. Ha körbesétáljuk a parkot, megcsodálhatjuk ezeknek az épületeknek a színes bejárati kapuit, melyek tényleg csak arra a korra jellemzőek. Maga a park is gyönyörű, valódi kis oázis a folyton nyüzsgő városban.

A parktól kicsit távolabb, de a Liffey folyónak ugyanezen az oldalán áll Dublin első számú vonzereje a Guinness Storehouse. 1759 óta a fekete nedű otthona ez a hatalmas, hét emeletes épület – az egykori fermentációs üzem -, amit mára látogatóközponttá alakítottak. Az épület a világ egyik leghíresebb sörének készítését és történetét bemutató modern kiállítás otthona (itt is vegyük meg előre a belépőt, hogy a sorban állást elkerüljük!) A kiállítás végigvisz minket a sörgyártáson, kezdve onnan, hogy mennyire fontos, nemcsak a gabona, hanem még a sör készítéshez használt víz minősége is. Legnagyobb meglepetésünkre a kiállításon helyet kapott egy malom is, melyet a budapesti Ganz-gyárban készítettek. Ez volt a gyárban az első malmok egyike, mely még nem is itt, hanem a kezdeti üzemben működött.

A kiállítás csúcsa a hetedik emeleten lévő Gravity Bar, ahol egy ingyenes korsó Guinness kíséretében élvezhetjük a lélegzetelállító, 360 fokos panorámát Dublinra. Többféle Guiness közül választhatunk, én a „szőke” Guinesst kértem, és nem bántam meg, valójában sokkal jobban ízlett a híres fekete nedűnél, kellemesebb, élvezetesebb volt számomra.

Ha a sörkóstolóba csak most lendültünk bele, akkor következő állomásként a Porterhouse nevű pubot kell megcéloznunk, ahol saját főzdéikben készült söreiket csapolják nekünk. Hatalmas, több szintes, zegzugos pubról van szó, a földszinten óriási kivetítővel, melyen biztos, hogy élőben valamelyik mérkőzés megy, de nem ám háttérzajként, hanem mert rengetegen nézik és szurkolnak is sörökkel a kezükben. Mikor megérkeztünk, azonnal levette a pultos srác, hogy turisták vagyunk, hiszen mikor kérdezte, hogy mit szeretnénk, én csak annyit mondtam, hogy megkóstolni a saját sörüket, de a csapszéken látott mintegy 20 csapból nem tudom, hogy melyik az övék. Erre közölte, hogy mindegyik. Azzal a lendülettel aztán már készítette is a kóstoló sort nekünk: mindenből egy picikét.

Dublinból nem mehetünk úgy haza, hogy az ír whiskeykbe nem kóstolunk bele egy szakmai kóstoló keretében és nem tanulunk meg minél több dolgot róluk. Erre három lehetőségünk adódik. Rögtön a Trinity College épületegyüttese mellett találjuk a Whiskey Múzeumot. Egy látványos vezetett túrát tartanak nekünk a whiskeyk történetéről, a lepárlásról, Dublin történelméről és mindenről, ami ehhez a tüzes italhoz kapcsolható. A végén természetesen kóstolót is kapunk.

A másik lehetőség Dublin egyetlen működő lepárlójában, a Teeling Distillery-ben részt venni szintén egy vezetett túrán, ahol a helyszínen, lepárlás közben tanulhatjuk meg az alapokat, kukkanthatunk be egy üzem mindennapjaiba. A túra végi kóstoló természetesen itt sem maradhat el.

A harmadik lehetőség az egyik leghíresebb ír whiskey, a Jameson egykori lepárlójában (Old Jameson Distillery) vár ránk, melyet a Guinesshez hasonlóan mára már múzeummá alakítottak át, hiszen a lepárlás már nem itt működik, de az eredeti helyszínt megtartották. Ha már részt vettünk valamelyik előző túrán és itt már nem akarunk kiállítást nézni, az előcsarnokban lévő pubban is megkóstolhatunk jónéhány Jameson-változatot, sőt, whiskey-koktélokat is kérhetünk. Külön koktéllappal készültek ugyanis. Ha valaki azt gondolja, hogy ördögtől való dolog ír whiskeyhez bármi egyéb italt keverni, azt itt nagyon gyorsan meg tudják győzni az ellenkezőjéről. Eszméletlen finom koktélokat készítenek, ráadásul rengeteg félét.

Aki pedig a városon kívül a mesés ír tájra is kíváncsi, annak irány a tengerpart. A városból induló DART-ra (elővárosi vasúthálózat, itthoni nevén HÉV) felpattanva fél óra alatt a Dublin északi részén fekvő apró halászfalu, Howth kikötőjébe érkezhetünk. (Olyan, mintha Budapestről kimennénk HÉV-vel Szentendrére, csak itt a tengerpartra érkezünk). Howt igazi halászfalu, fehér házakkal, halsütödékkel, ringatózó halászhajókkal.  Nem messze a DART végállomásától kezdődik egy jól kiépített tengerparti sétány, mely zord sziklák, vad partszakaszok és világítótornyok között vezet végig a félsziget mentén. Többféle hosszúságú út közül választhatunk, csak a jeleket kell követnünk.

A különböző színű piktogramok a különféle hosszúságú túrákat jelölik.

A túra után mindenképpen üljünk be az egyik tengerparti étterembe, hiszen a legfrissebb halételeket itt ehetjük. Persze itt is találunk egy Leo Burdock fish and chips sütödét, ami pont megfelelő, ha csak néhány gyors falatra maradt időnk, de én mégis inkább egy rendes ebédet ajánlok. Mi az O’Connells Pub-ba ültünk be és életem egyik legfinomabb halas ebédjét ettem itt. Fishermans Pie-t kértem, amit abban a kis kerámia edényben szervíroztak, amiben készült. Krémes, kapros, tejszínes halragu volt, melynek „fedőjét” rásütött burgonya adta. Laktató volt és mennyei. A hely ebédidőben teljesen megtelt, természetesen itt is ment az élő meccs közvetítés a tévén, és olyan itallapjuk volt, hogy káprázott tőle a szemünk.

Néhány tudnivaló egy dublini utazáshoz:

Dublin belvárosában fölösleges tömegközeledéssel tervezni a városnézést, tényleg minden látnivaló elérhető kényelmes sétával. Kivéve persze Howth kikötőjét.

Ha a repülőgépünk este indul haza, de a szállásunkról már reggel ki kell jelentkeznünk, számos hely van a városban, ahova betehetjük indulásig a poggyászunkat. A folyóparton több hostel is üzemel, ezekben általában működik poggyászmegőrző (kb. 5 euró). A bejáratnál hatalmas táblán hirdetik a szolgáltatást.

Az időjárás szeszélyes. Sok az eső, de akár egy pillanat alatt is megváltozhat és kisüthet a nap. A hőmérséklet télen sem megy 0 fok alá, nyáron pedig ritkán van 25 foknál melegebb. A helyiek a márciusi tíz fokban már nyaralnak, ezen ne lepődjünk meg. Úsznak a tengerben, a nők pedig harisnya nélkül, nyitott szandálban rohangálnak.  

A népszerű pubokba érdemes kora délután betérni, mert este hatalmas a tömeg. Ilyen a Temple Bar vagy a sziget legrégebbi kocsmája, a Brazen Head. Mi ez utóbbiba délután 5 óra körül estünk be és még kaptunk asztalt, nyugodtan meg tudtunk vacsorázni. Később már nem lehet elférni.

Az egyik legkülönlegesebb pub a Church Bar Dublinban. Egy valódi anglikán templom átépítésével kialakított szórakozóhely, ahova a 19. században még Swift járt Istentiszteletre. Ma pedig egy szupermodern bár és étterem, melyben megőrizték a templombelsőt a karzaton az orgonával, a falakon az emléktáblákkal és a tízparancsolattal.

A belvárosban nagyon sok helyen látni ajándékboltokat, souvenir shopokat. Ezeket általában mi messzire kerüljük, ám Dublinban muszáj betérni legalább az egyikbe. Hihetetlen jópofa dolgokat árulnak, többnyire nem igénytelen kacatokat, hanem jó minőségű ajándéktárgyakat, sőt, jelmezeket is. Például az ír manók ruhájára hajazó kosztümöket, kalapokat, hozzájuk vörös parókákat, stb. Láthatóan sok turistának tetszenek ezek, mert esténként a pubokban vannak, akik teljes ír jelmezbe öltözve buliznak. Az itteni hangulatot tényleg nem lehet leírni, át kell élni egyszer!

A legvégére hagytam az egyetlen negatívumot: Dublin drága. Amin talán spórolni tudunk, az a repülőjegy, ha fapadossal utazunk és valami oknál fogva sikerül szert tennünk olcsóbb jegyekre (sajnos Dublint ritkán akciózzák le). A szállások is elég borsosak, az étel-italról nem is beszélve. Egy korsó sör 7 euró, a főételt általában nem lehet megúszni 20 euró alatt, a cukormázas fánkok pedig, melyeket szinte mindenhol kapni, 3 euróba kerülnek. A Trinity College könyvtárába a belépő 18,50 euró/fő, a Guiness Storehouse-ba pedig 30 euró/fő. Ha már ott vagyunk, a könyvtárba, a Guiness-be és valamelyik whiskey-s helyre el kell mennünk, ezeken nem éri meg spórolni, mint ahogy az ételeken sem, mert az ír konyha egyébként kiváló. A Guiness-es marharagunak például nem lehet ellenállni. Így csak akkor induljunk Dublinba, ha mindez belefér a költségvetésünkbe, mert kihagyni nem érdemes semmit.