Ha ott állunk a jordániai Nébó-hegy tetején, ahonnan néhány ezer évvel ezelőtt Mózes is megpillanthatta az Ígéret Földjét, nehéz elképzelnünk, hogy az Ószövetségben említett tejjel-mézzel folyó Kánaán, és az a kősivatag, ami a szemünk elé tárul, egy és ugyanaz. Pont ennyire hihetetlen az is, hogy egykor gazdag szőlőkultúra virágzott a területen, az meg pláne, hogy a helyiek meggyőződése szerint Jézus jordán bort ivott az Utolsó Vacsorán. Az ország kopár képe csak elsőre tűnik úgy, mintha semmi látnivaló nem lenne arrafelé, ám a sziklás táj olyan szédületes szépségű természeti kincseket és történelmi emlékeket rejt, melyekkel nehéz betelni. Nekem egyik legélménydúsabb utazásom volt a jordániai túrám.
Jordánia fővárosa amolyan választóvonal az ország látképében. Az Ammantól északra eső területeket nézve azt is gondolhatnánk, Dél-Európában vagyunk: dimbes-dombos táj, zöld növényzet, olajfa ültetvények. Itt még esik annyi eső, hogy működjön a mezőgazdaság, az ország két borászatának szőlőföldjei is itt találhatók. (Nem elírás, tényleg összesen két borászat van csak Jordániában, ők együtt annyi palack bort forgalmaznak, mint nálunk a Nyakas Pincészet egyedül.) Ammantól délre a táj azonban már csak egy egybefüggő kősivatag, növényeket, pálmafákat ott látni csupán, ahol tudják azokat öntözni. A legtöbb csoda azonban ezen a részen fogad minket.
Biztos, hogy mindenkit ámulatba ejt a Nabateusok ősi, sziklába faragott városa, Petra. Szinte egy teljes nap is kevés ahhoz, hogy felfedezzük az emlékeit. Az agyonfotózott kincstár épülete az első, amit megpillantunk, amint beérünk a városba, ám hiába láttunk már nyolcmillió képet róla, mérete és kidolgozása révén akkor is mellbevág bennünket a látvány.
A világ nyolcadik csodájának kikiáltott város még csak itt, ennél a műemléknél kezdődik. De ahogy egyre beljebb merészkedünk, úgy tárul fel előttünk az egykor húszmilliós település: sziklába vájt lakóterek, hasonló részletességgel kifaragott királysírok, óriási színház, megannyi templom, oszlopokkal szegélyezett utcák, és a kincstárnál is látványosabb kolostor. Én ez utóbbihoz öszvérháton érkeztem meg, és egy cseppet sem bántam meg, hogy a negyven fokos hőségben az elkényeztetett turistáknak szánt közlekedési módot választottam a kimerítő lépcsőzés helyett. No nem azért, mert így nem fáradtam el, hanem mert életre szóló élményt jelentett a szűk, helyenként szakadék mellett vezető úton, imbolygó öszvérháton utazni úgy, hogy az állat gazdája már rögtön az út elején a kezembe adta a kantárt, nem kis rémületet okozva nekem ezzel. A drága négylábút azonban nem kellett irányítanom, ment magától, jól ismerte az utat. Persze utána már nem kíméltem magam, végigmásztam Petra minden látnivalóját, felkapaszkodtam az összes kilátóponthoz, és annyiszor estem ámulatba, hogy leírni sem tudnám.
Egyébként tényleg lenyűgöző és elgondolkodtató, hogy milyen minőségű életet éltek több ezer évvel ezelőtt a nabateusok itt. Volt például vízhálózatuk és csatornarendszerük is. A család gazdagságát az mutatta, milyen magas homlokzatot faragtattak ki barlanglakásuk – vagy akár a sírkamráik – előtt. A területen egyébként több olyan emlék is előkerült, ami a gazdag borkultúrát igazolja. A régészek harminchat, sziklába vájt prést azonosítottak, melyek között volt két-, és háromkádas, fedett és mozaikkal bélelt is. A szakértők szerint a bort eredetileg helyben, a Nagy-Petrai régióban termelték, és egy részét eladhatták a kereskedőknek és utazóknak, akik elhaladtak Petra mellett.
Azt egyébként, hogy Petra sokáig rejtve maradhatott a világ szeme előtt, azonnal megértjük, ha megállunk és körbenézünk a városon kívül egy magaslaton. A szűk kanyonokkal szabdalt területen úgy bújik meg az egykori nagyváros, hogy még igazán közelről sem lehet észrevenni. Ám nem csak Petra az egyetlen rejtőzködő csoda Jordániában. Wadi Numeira (hívják Wadi Hudeirának is) egy fölöttébb látványos kanyon, ahol azonban nem az ember hagyott nyomokat a sziklában, hanem a természet. Az esős évszakban lezúduló víz az évmilliók során simára mosta a homokkő falakat. Mérete és szépsége végett mindenképp megér egy megállót. A sivatagi klímában jól is esik, hogy a szurdok nagy részét csak vízben gázolva lehet bejárni.
Innen nem is kell olyan sokat utazni, hogy elérjük a világ legmélyebben fekvő tavát, a Holt-tengert. A folyamatos párolgás miatt állandó párafelhőbe burkolózva látható csak a hatalmas tó, melynek partja 431 méterrel a tengerszint alatt található. Fürdeni benne valóban különleges élmény, de nagyon kell vigyázni, nehogy a szemünkbe kerüljön a tengernél tízszer sósabb víz. Úszásra, labdázásra éppen ezért alkalmatlan, itt a legnagyobb élményt a két lebegés közötti, jótékony iszappakolás felkenése jelenti. A vízben lebegés egyébként tényleg fura, hiszen annyira nagy a sűrűsége, hogy hason fekve teljesen lehetetlen elterülni benne, azonnal átpördíti az embert a hátára a víz.
Ha igazi tengerparti fürdőzésre vágyunk, a Vörös-tengert és Aqabát, a tengerparti várost kell megcéloznunk. Jordánia egy nagyon pici, kb. 30 km-es partszakaszt birtokol a Vörös-tengerből, de ez épp elég ahhoz, hogy a lenyűgöző víz alatti világot megcsodáljuk. Nem túlzok, tényleg 5 méterre a parttól (kb. combig érő vízben) már színpompás korallok fogadnak olyan gazdag élővilággal, hogy csak a fejünket kapkodjuk. Szóval sznorkelezéshez tökéletes a helyszín, de természetesen a komolyabb búvárok fogadására is fel vannak készülve, ezernyi hajó hirdet merüléseket, búvárutakat. Ám a sekély vízben is el lehet tölteni úgy egy egész délutánt, hogy teljesen elfeledkezünk az idő múlásáról. Én ennyire sokféle korallt, ilyen színes, különleges halakat eddig élőben tényleg sehol nem láttam. A legmeghökkentőbb számomra az volt, hogy egyáltalán nem menekültek az ember elől. Gondolom megszokták már a halak, hogy fejük felett fura maszkosok lebegnek, nem igazán izgatják magukat. És hogy ez a fantasztikus élmény rám milyen hatással volt? Amint hazaérkeztem, egyből beiratkoztam búvártanfolyamra.
A víz után pedig muszáj eltölteni egy egész napot – vagy inkább kettőt – Wadi Rumban, a Föld egyik leglátványosabb sivatagában. Végeláthatatlan Mars-béli táj, a vörös összes árnyalata, izgalmas kőformációk körös-körül. Itt bizony ki kell próbálnunk a tevegelést, a vízipipát, a forró sivatagi teát, megnézni valamelyik szikla tetejéről a naplementét, megmászni egy jókora homokdűnét, élvezni a beduinok vendégszeretetét és a totál csendben, ahol nincs térerő és wifi sem, aludni néhány órát, hogy aztán a hajnali dermesztő hidegben szívből örüljünk az első napsugaraknak. Hihetetlennek tűnik egyébként, ahogy ott állunk egy szikla tetején, hogy még mindig a Föld nevű bolygón vagyunk és nem az ufók szórakoznak velünk. Nem véletlen, hogy itt forgatták a Mentőexpedíció című filmet (Matt Damon főszereplésével), mert ennyire Mars-szerű hely kevés van ezen a planétán.
És ha már azt írtam, hogy Wadi Rumba muszáj elmenni, akkor Jerash, a római kori romváros felfedezése pláne kihagyhatatlan eleme egy jordán utazásnak. Az egykori virágzó fővárosban kétezer éves romok között bóklászhatunk, gyönyörű állapotban megmaradt templomok, színházak (kettő is!) piactér, oszlopcsarnokok várnak ránk. Különleges hangulatú hely, szinte érezni a lüktetését. Egészen elképesztő, ahogy a várost megtervezték, ahogyan hatalmas tömbökből az utakat építették, az oszlopokat díszítették, ahogy a színházak akusztikájára ügyeltek vagy ahogy apró mozaikokkal egy több száz négyzetméteres templom padlóját beburkolták. Mindennek volt helye, funkciója, logikája és még jól is nézett ki.
Egy idő után persze felmerül a kérdés, hogy mit érdemes enni Jordániában? A válasz nagyon egyszerű: mindent. Aki nem hiszi, csak kóstoljon bele minden ételbe egy picit, és azonnal rájön, hogy azoknak az ízeknek egyszerűen lehetetlen ellenállni. Én igyekeztem mindent megkóstolni, és nem bántam meg. Ha valaki ódzkodik az utcai árusoknál kapható ételek minőségétől (nem kell félni), akkor nyugodtan fizessen be bármelyik hotel éttermében svédasztalos vacsorára vagy ebédre (általában 10 jordán dínár, ami mintegy 5 ezer forint/fő). Nem európai konyhával fogja magát szembe találni, hanem hamisítatlan jordán ételekkel, amik közül egyébként nagyon sok már nekünk magyaroknak is ismerős lehet: humusz (csicseriborsó-püré), baba ganoush (padlizsánsaláta), labneh (krémsajt), vagy a shakshuka (közel-keleti lecsó). Ez utóbbit általában bárányhúsból készült fasirtgolyócskákkal tálalják, és hát egyszerűen nem lehet belőle eleget enni, annyira finom. A humuszt, a krémsajtot vagy bármilyen kenceficét általában zatar fűszerkeverékkel hintik tele, ne sajnáljuk mi sem, eszméletlen finom. Ha valami édeset szeretnénk a főétkezés után, a jól ismert, brutálisan édes arab desszertek közül válogathatunk, vagy ízletesebbnél ízletesebb gyümölcsöket eszegethetünk. Amit végképp nem szabad kihagyni egy jordán úton, az a helyi datolyák megkóstolása. bármerre visz az utunk az országban, fűszerboltokat mindenhol találunk. Itt nemcsak a fűszerek állnak hegyekben, hanem a különféle nagyságú datolyák is. Ami fontos: ne előre csomagoltat kérjünk, akkor se, ha szeretnénk hazahozni, mert azokat még külön megcukrozzák. Nyugodtan válogassunk a darabban kaphatókból, repülőbiztosan fogják átadni nekünk. És amit végképp nem szabad kihagyni, az a kardamomban meghempergetett datolya. Na, az teljesen függőséget okoz. Kardamomot egyébként mindenbe tesznek, még a teába, kávéba is, sőt, teljesen természetes, hogy a boltban kapható csokik töltelékét is ezzel ízesítik.
És mit igyunk Jordániában? Csapvizet például egyáltalán ne. Még fogmosáshoz se használjuk, csakis a palackozott vizet. A sivatagban a beduinok által készített teát viszont mindenképp próbáljuk ki. Furának hathat, hogy negyven fokos hőségben forró teával kínálnak, de valamiért működik és a zsályától, a fahéjtól, a kardamomtól nagyon finom az íze. A legtöbb vendéglátó helyen kérhetünk frissen préselt narancslevet, gránátalma levet, éljünk velük, a legjobb frissítők. Alkoholt kevés helyen kapni. A tengerparti fürdőváros, Aqaba kivétel ez alól, ott mindent lehet. Ezt leszámítva azonban csak néhány hotel bárjában, a fővárosban lévő borbárban és persze a borászatoknál lehet, élelmiszer boltokban egyáltalán nem. Ha azonban nem jutunk el egyik legális helyre sem, hogy helyi bort kóstoljunk, a reptéri vámmentesben is beszerezhetünk néhány palackkal, legfeljebb itthon kóstoljuk meg őket.
Ahogy fent már írtam, két borászat létezik Jordániában, a Saint George és a Jordan River. Mindkét borászat Jordánia északi részén üzemel, területeik a Mafraq fennsík bazaltban gazdag területein találhatók. Ma már helyi, őshonos szőlőfajtákkal egyikük sem foglalkozik, csak nemzetközi fajtákból készült borokat kóstolhatunk tőlük, például chardonnayt vagy merlot-t, vagy cabernet-fajtákat. Én a Haddad család által birtokolt Jordan River (JR Wines) borászatának 2020-as Classic Chardonnay-ját kóstoltam. Acél tartályban érlelődött a bor, a céljuk az volt, hogy megtartsák a szőlő gyümölcsös karakterjegyeit. Gyümölcsös, elég fűszeres, jól iható, könnyedebb chardonnay. Nem mondanám, hogy a kóstolt bor mély nyomokat hagyott bennem, de valószínűleg a Classic-borcsaládnak nem is ez a célja. Jól behűtve kellemes nyári ital, csirkés, halas ételekhez tökéletes páros.
A Jordániában ért élmények viszont valószínűleg hosszan elkísérnek engem, örök emlékek lesznek. Örülök, hogy úgy döntöttem, elutazom ebbe a csodálatos országba és megismerem, amennyire csak egy hét alatt lehet.
Néhány fontos infó az utazáshoz:
Jordániába kell vízum, de ezt utazás előtt a neten meg lehet vásárolni itt nagyon egyszerűen.
Az országba utazás előtt regisztrálni is kell szintén on-line. Ezekről az igazolást már a repülőre felszálláskor is kérhetik, érdemes ezzel számolni.
Csoportoknak kötelező helyi guide-ot fogadniuk az országban, egyéni utazóknak ajánlott. Tömegközlekedés szinte nincs, vagy ha van is, senki nem tudja, mikor, hol, merre jár a busz. Közlekedési táblákon az információk kizárólag arabul vannak kiírva. ha valaki autót bérelne, erre is gondoljon.
Ha beszélünk angolul, nyelvi gondunk sehol nem lesz, a legeldugodtabb helyen is beszélnek angolul.
Palackozott vizet érdemes élelmiszer boltokban beszerezni, mert a turistás helyeken az életmentő vízért (1,5 literes palack) nem szégyellnek akár 2 dínárt is elkérni (kb. ezer forint). Ezt leszámítva Jordánia egyáltalán nem drága, főleg, ha jól tudunk alkudni.
Nőknek nem ajánlott sehol az országban a nagyon nyitott és extrém mini ruházat viselése, főleg Aqabában, ahol olyan szigorúság van e téren, hogy a szabadstrandon nem tűrik a fürdőruhát, csakis a burkinit. Ezt kivédendő, a tengerpart tele van olyan magánklubokkal, amelyek el vannak kerítve és kvázi fizetős strandként üzemelnek (még édes vízi medence, öltözők, étterem és konditerem is van), csakis ezeknél lehet bikiniben fürödni a tengerben. Köves a strand, így a fürdőzéshez vigyünk tengeri cipőt.
Az elektromos hálózat megfelel az európai szabványnak, a szállodákban lehet tölteni a telefont saját töltőről.
Ha ki akarjuk próbálni a tevegelést, ne Petrába tegyük. Sokszorosát kérik el annak, amit a sivatagban, Wadi Rumban fizetnénk, és Petrában csak néhány métert tehetünk meg teveháton, a sivatagban azonban hosszú kilométereket is.