Az Egri borvidék legfőbb ismertetőjegye a legnagyobb előnye is egyben: változatossága, sokszínűsége kiemelkedővé teszi, mint ahogy kiváló lehetőséget is nyújt számára. Minden dűlője más és más. Az egyiknél a riolittufa a meghatározó kőzet, a másiknál a mészkő. Van, ahol a déli fekvés kedvez a szőlőnek, máshol a keleti, de előfordul, hogy a hely különleges mikroklímája teszi egyedivé az adott területet. Az azonban biztos: a borvidék – csakúgy, mint például Burgundia -, alkalmas nagy fehérek és nagy vörösborok készítésére is. A borászok szerencsénkre ezt már felismerték, nekünk nincs is más dolgunk, mint megkóstolni a borokat és felfedezni a koccintásokhoz a legjobb helyszíneket.   

Az Egri borvidék tényleg minden szempontból változatos. A hegyközséghez 71 önálló dűlő tartozik, tulajdonságát tekintve mindegyik más és más: a talajtani és klimatikus árnyalatok igencsak sokfélék errefelé. Ha a szőlőfajtákat nézzük, ott sem az egyhangúság a jellemző: a borvidéken 65 szőlőfajta termesztése engedélyezett és bármennyire is azt gondolnánk, Eger a vörösborok hazája, a telepített szőlők arányán ez nem igazán látszik.

Mindenesetre borász legyen a talpán, aki a hatalmas választékból ki tud emelni egyet, melyet a borvidék zászlóshajójának hívhat. Van olyan borvidékünk, ahol ez sikerült. Ilyen például Villány, ahol a cabernet franc hódít, de meg lehet említeni a balatoni régiót is, ahol az olaszrizling a király. Egri borászok egy népes csoportja azonban ma már azt vallja, borvidéküket nem a fajtaborokkal, hanem inkább a házasításokkal lehet igazán naggyá tenni. Ki kell használni a lehetőségeiket és az adottságaikat arra, hogy fantasztikus Egri bikavéreket és Egri csillagokat készítsenek, és ezekkel a cuvée-kkel próbálják eladni, meghatározni a borvidéket, valamint, hogy ezeken keresztül szerettessék meg a fogyasztóikkal az egri borokat. Ők az Egri Borműhely borászai, akik úgy vélik, összefogva, együttműködve és közösen gondolkodva könnyebben érnek el látványos eredményeket.

A borműhely tagja például Kovács Nimród is, aki szerint a világnak a világfajtákon keresztül kell megmutatni, hogy mit tud a borvidék, és ha azok elnyerték tetszésüket, meg lehet kóstoltatni a helyi fajtákat is. Talán nem véletlen, hogy Jazz névre keresztelt 2017-es superior bikavér bora a kötelező kékfrankos alapon túl világfajtákkal van tele: került bele pinot noir, syrah, merlot és cabernet franc is. A bor kis tölgyfahordóban érlelődött 18 hónapig, így most öt éves korában abszolút a csúcson van és még ott is lesz néhány évig. Élettel teli, fűszeres és gyümölcsös is egyben. A korty valószínűleg még élvezetesebb, ha szólhat közben a jazz.

Kovács Nimród pincészete amúgy egy kevésbé ismert pincesoron található, ám mindenképp érdemes ellátogatni oda. A történelmi verőszalai pincesor nincs is túl messze a belváros sétálóutcáitól. Már a 18. században volt itt közel száz, ehhez hasonló présház, ahol a helyszíni feldolgozás után a kierjedt szőlő levét a pincék hűvösében érlelték. Igazi különlegességét pedig az adja, hogy itt volt a pincéje a bikavér névadójának, megalkotójának, Grőber Jenőnek is. Grőber nyitott és innovatív szőlőbirtokos volt, jelentős tőkeerővel, jókora ültetvénnyel, ráadásul ő hozta be a bikavért színezendő a medoc noirt (menoirt) is az országba.

Ha inkább fehér bort választanánk az Egri borvidékről, és hát persze nyáron azokért is nyúlunk elsősorban, az Egri csillagot kell keresnünk. Több mint tíz éve alkották meg a bikavér fehér párjának kikiáltott házasítást, és úgy tűnik, jó döntés volt. Ma már egymillió palack készül belőle a borvidéken. A szabályok szerint legalább négy szőlőfajtából kell készülnie, melyek felét kötelezően Kárpát-medencei fajták adják. Itt is, mint a bikavérnél különböző kategóriákat különböztetnek meg, az alap, a classicus általában friss, üde, illatos, könnyed fehér cuvée. Én nyugodt szívvel ajánlom a Juhász testvérek, az Ostoros Családi Pincészet, a Gál Tibor Pincészet, a St. Andrea, valamint a Bolyki Pincészet Egri csillag borát is. Ez utóbbi pincészet tételét a legeslegjobb Egerben a helyszínen fogyasztani, hiszen az egykori kőbánya területén kialakított borászat kertje ámulatba ejtő, nem véletlen, hogy évente rengeteg esküvőt is tartanak ott.

Szintén kivételes élmény Eger egyik legizgalmasabb dűlőjének a tetején borozgatni. Piknikezéshez elképzelni sem lehet jobbat a Sík-hegy dűlő tetején található kis tisztásnál. Ezt a helyet Isten is arra teremtette, hogy az ember szőlősorok ölelésében, egy pohár borral a kezében élvezze az életet. Rálátni innen Eger híres dűlőire, a Pajadosra, az Almagyarra, a Nagy-Egedre, az Ostorosi-tóra, de még Eger belvárosára is.

A tisztás előtti szőlősorok a Tóth Ferenc Pincészethez tartoznak. Az itteni tőkék adják például a Várvédő bikavérük borát is. Érdemes ebből a 2018-as évjáratot megkóstolni. 2018 az egész országban, így az Egri borvidéken is rettentően meleg és száraz év volt, a növények extra gyorsan fejlődtek, még a kórokozók sem tudtak lépést tartani növekedésükkel. Talán mindenki emlékszik rá, hogy országszerte kb. két héttel korábban szüreteltek a borászok. A szőlők szépen beértek, magas cukorfokkal kerültek le a tőkékről. Különleges évjáratként tartják számon. A Várvédő kékfrankos, cabernet franc, cabernet sauvignon és merlot házasításával készült. A fajtaborok nagyjából két éven keresztül érlelődtek külön-külön változatos hordóméretekben, majd a palackozást megelőző fél évben házasították őket össze és onnantól érlelődtek együtt. A bor rendkívül gyümölcsös, telt, nagy testű vörösbor, egész karaktere melegséget áraszt.

A Sík-hegy dűlő ad otthont egyébként az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem egyik projektjének is. A tudományos munka során – melyben a Padovai Egyetemmel, egy okoseszközöket gyártó céggel és több borásszal is együttműködnek – a megoldásokat és a válaszokat keresik az ágazat legnagyobb kihívásaira. Drónokkal és különféle eszközökkel méréseket végeznek, 3D-s felvételeket készítenek a helyszínről, amiket aztán növényvédelemnél vagy akár káreseményeknél tudnak felhasználni.

Na, és ha már ott vagyunk Egerben, miket kóstoljunk még?

Például a Bolyki Pincészet Könnyű álmok nevű, hárslevelűből készült brut pezsgőjét, mely bár nem teljesen száraz, ám olyan gyümölcsös és illatos, hogy garantáltan a nyári koccintások egyik nagy kedvence lesz.

Vagy például a Petrény Winery 2016-os Astra Egri Csillag Superior borát. Ez egy komolyabb Egri Csillag, már színén is látszik. Illatában jönnek az érett gyümölcsös, mézes jegyek, akár azt is gondolhatnánk, hogy édes borral lesz dolgunk, ám ez a bor csontszáraz. Nagy testű, ízében már inkább a fűszerek és a zöld dió veszik át a főszerepet. Hűvös estékre ajánlható aperitifként vagy érlelt sajtokból álló sajttálhoz (ami mellé még olivabogyó és persze dió is kerül).

Ha valami igazán nagy bort szeretnénk megkóstolni, kihagyhatatlan tétel a St. Andrea Pincészet 2017-es Agapé névre keresztelt, Egri Bikavér Grand Superior bora a Nagy-Eged-hegyről. Ez a bor tökéletes példa arra, mit is tud ez a szőlőterület, milyen bor jöhet le innen értő kezek segítő munkájával. A bor kékfrankos, merlot, syrah, pinot noir és kadarka házasítása, mely 28  hónapos hordós érlelést követően került a palackba. Igazi nagyágyú, véget nem érő korttyal, fűszerekkel, gyümölcsökkel, kirobbanó aromákkal. A lendületes savak és a komoly alkoholtartalom (15%) még jónéhány évre biztosítják nekünk ezt az élményt.

És ha már Nagy-Eged, akkor jöjjön onnan egy fehér: Kovács Nimród Sky furmintja az élő példa 2018 arra, hogy a vörösök mellett milyen fantasztikusan érzi magát a furmint is a Nagy-Eged hegyen. 2004-es telepítésű szőlő, mely 2008-ban fordult termőre. Amióta készül belőle bor, mindig nyernek vele valamilyen díjat (a szőlő Szepsy-oltvány, valószínűleg ez is hozzátesz valamennyit). Nagy bor, körtés, sárgabarackos ízjegyekkel, ropogós savakkal, fehérborokra kevésbé jellemző, melegítő alkohollal.

Ha pedig a nyári estékre keresünk vörösbort, a Gál Tibor Pincészet 2019-es Egri Bikavér Superior borát kell választanunk. Elegáns, ugyanakkor lendületes bikavér, hét szőlő házasításából. Kádban, spontán erjedt, 5 hl-es hordóban érlelődött egy éven keresztül. Esti grillezésekhez vagy a fesztiválszezonra kiváló.

És hogy egy másik nagy dűlőt is kiemeljek: Ostoros Családi Pincészet – Soltész Egri Bikavér Grand Superior 2017. A borhoz a szőlő a Pajados dűlőben termett. Az Ostoros településhez tartozó szőlőföld délkelet-délnyugati fekvésű. Nagyon vékony itt a termőréteg, már ahol egyáltalán még van, hiszen jóformán mindenhol fehérlik a felszínre törő riolittufától. A szőlő szinte teljes gyökérzete a kövek között van, ám épp ez adja azt a „pluszt”, ami miatt dűlős borok készülnek innen. Ez a riolittufás, köves föld erős mineralitással gazdagítja a bort, és mivel gyorsabban melegszik itt a talaj, remek feltételeket kínál a kékszőlő termesztéséhez.  Az Ostoros pincészet 2017-es Grand Superior bikavérje kékfrankos, merlot, cabernet sauvignon és cabernet franc házasítása. 22 hónapos hordós érlelés után került palackba. Fűszeres, testes, marhapörkölthöz például tökéletesen illő vörösbor. Az sem baj, ha megvesszük most, és eltesszük egy hűvös őszi estére.

Mikor kóstolhatjuk meg ezeket a borokat?

Amellett, hogy Eger a nyár folyamán is számtalan kulturális és sporteseménynek ad otthont, több nagy nyári borfesztivált is szerveznek a városban. A VINO Kóstoló Ünnep Egerben június 15-19. között lesz a Dobó téren. Az esemény egyéni, spontán hangulatához hozzájárul a vele egy időben megszervezett Utcazenészek Versenye. Július 7-9. között pedig az Egri Érsekkertben várja az egri borok és egri éttermek ikonikus fogásai iránt érdeklődőket az Egri Bor Ünnepe. Több pincészet állandó nyitvatartással működik, másoknál szükséges az előzetes bejelentkezés. Ha azonban komolyabb, vezetett kóstolót szeretnénk, minden esetben érdemes még indulás előtt egyeztetni. Az Egri Borműhely pincészeteiről az Egri Bor Most honlapján, Facebook- vagy Instagram-felületén is lehet találni információkat.