A Portugáliához tartozó Azori-szigetcsoport még annál is sokkal bámulatosabb és különlegesebb, mint azt az elhelyezkedésére révén gondolnánk vagy fotók alapján elképzelnénk. A kilenc szigetből álló paradicsomi hely messze van Amerikától, és távol az európai partoktól is. Legnagyobb szigete Sao Miguel, és bár ez is csak akkora, mint a mi Balatonunk, annyi felfedezni való kincs található ezen a földdarabkán, hogy egy teljes hetet el tudunk tölteni rajta úgy, hogy egy percig sem unatkozunk. Azoknak érdemes leginkább célba venniük, akik többnyire nem városlátogatások miatt kelnek útra, mert itt a lakott területeken van a legkevesebb érdekesség. Várnak minket cserébe fantasztikus túraútvonalak krátertavak peremén, buja erdők mélyén megbúvó termálforrások, fura növényekkel teli botanikus kertek, fekete homokos strandok és számos olyan dolog is, mely inkább más kontinensre jellemző: a sziget tea- és ananászültetvénye például ilyen.

Az Azori-szigetek fővárosának számító Ponta Delgadaba legkönnyebben Lisszabonból vagy Portóból juthatunk el. A portugál légitársaságok mellett a fapadosok is indítanak oda naponta többször járatokat, így az utazást megtervezni azért nem olyan nehéz. Ha már Lisszabon vagy Porto, érdemes néhány napot ezekben a városokban is eltöltenünk a továbbindulás előtt. 

Megérkezve az Azori szigetekre az első, ami fel fog tűnni nekünk, hogy a helyiek teljesen más mentalitású emberek, mint mi. Sokkal nyugodtabbak, ráérősebbek és kizárt, hogy ismerik azt a szót, hogy stressz. Elképzelhető, hogy mindennek oka az, hogy egy óceán közepén lévő szigeten élnek, több ezer kilométerre (és legalább 2 órányi repülőútra) az anyaországtól vagy Amerikától vagy éppen a taposómalomtól, a történések középpontjától. Amikor a mi gépünk is megérkezett Ponta Delgadaba, látható volt, hogy csak a turisták sietnek leszállni a repülőről, a helyiek tovább üldögéltek és cseverésztek, eszük ágában sem volt kapkodni a csomagok után. A helyi bisztrókban, éttermekben és üzletekben is pont ugyanez volt a helyzet. Rohanás sehol, hosszan tartó csevegések annál inkább.  Mondanom sem kell, két nap alatt aztán mi is átvettük ezt a hozzáállást és nem is idegesítettük magunkat semmiért, csak élveztük az életet.

Ha már megérkeztünk Ponta Delgadaba, érdemesebb autót bérelni, mint a helyi tömegközlekedésre hagyatkozni. A városból csillagtúra-szerűen bejárhatjuk az egész szigetet, 1-1,5 óránál többet nem kell autózni egyetlen látványossághoz sem. A nevezetességek felkereséséhez érdemes térképet szerezni, de utána már nagy gondunk nem lesz: a turistautak jól kitáblázottak, ráadásul minden útvonal kezdetén információs táblák segítik a tájékozódást.

Mivel Sao Miguel szigete valójában nem más, mint egy vulkáni eredetű hegylánc tenger fölé emelkedő része, telis-tele van krátertavakkal, termálforrásokkal, gejzírekkel. A túrautak egykori vulkánok tetejére vezetnek, ahonnan kivétel nélkül páratlan panorámában gyönyörködhetünk. Az itteni erdők teljesen mások, mint amihez hozzászoktunk. A nedvesebb, óceáni éghajlatnak köszönhetően hatalmas páfrányokkal, pálmákkal, egzotikus növényekkel telített minden négyzetméter, sokkal inkább érzi az ember magát dzsungeltúrán, mint vulkántúrán, ahogy mászkál az ösvényeken. A kirándulásokból nem szabad kihagyni Sete Cidadest, a sziget jelképének számító kék és zöld krátertavaival, a Lagoa do Fogo tavat sem, és persze a sziget legmagasabb pontját, Pico de Vara-t is érdemes megmászni.

Lagoa do Fogo, a sziget legmagasabban lévő krátertava

Túrák után aztán jöhetnek a meleg vizű, természetes fürdők, melyekből olyan sok található a szigeten, hogy talán az összeset fel sem tudjuk keresni. Az egyik ilyen például a Caldeira Velha, melynek meleg vizes medencéiben fürödni olyan, mintha egy esőerdő közepén áztatnánk magunkat. Aztán ott van a sziget legnagyobb természetes termálfürdője Furnas településen, a Terra Nostra botanikus kert közepén. Ez a fürdő nemcsak méretét tekintve különleges, hanem barnás-narancsos színe miatt is, mely magas vastartalmának köszönhető.  Mivel a víz hőfoka igen meleg, maximum 20 percet ajánlott benne tartózkodni, bár az igazat megvallva, többet nem is kíván az ember belőle. A medencéből kimászva igazi rézbőrűként kereshetjük meg a tusolót, a víz ugyanis beszínez minket rendesen. A narancsos szín ráadásul a fürdőruhában is megmarad, így érdemes olyan bikinit felvenni, amelyet nem annyira sajnál az ember.  

A 12 hektáros botanikus kert minden szeglete amúgy egy külön csoda. Ezernyi féle kamélia, azálea, csak itt megtalálható endemikus fajok, és egy hihetetlenül látványos, páfrányfenyőkkel szegélyezett sugárút. A park bejárása legalább másfél órát vesz igénybe, annyi a látni- és fotóznivaló. Fényképzeni pedig muszáj, hiszen azt az élményt ott helyben lehetetlen feldolgozni.  

Aki kevésbé kedveli a meleg vízű forrásokat, az erdőkben lévő, nagyon hideg vízeséseknél is fürödhet egy jót, vagy Mosteiros településnél a tengerparton, ahol természetes medencék alakultak ki az idő során.

A sziget legkülönlegesebb étele a Cozido, ami valójában egy egytálétel, az elkészítési módja azonban tényleg egyedi. A Cozido lényege, hogy a zöldségekkel, húsokkal telepakolt hatalmas fazekakat a mofetták és a fortyogó iszapmezők melletti földbe ássák, ahol a vulkanikus hő hatására összefőnek az ízek, és így készül el az étel. Furnas közelében van egy hely, ahol – kihasználva a terület adottságát -, több közeli étterem Cozidoját is készítik. Miután a megpakolt lezárt edényeket elássák a földben, kis táblákkal megjelölik azokat, hogy véletlenül se keverjék össze őket. Néhány órával később az étterem emberei eljönnek az elkészült ételért, kiemelik a földből és viszik a konyhára.  

Amikor elkészült a Cozido, így emelik ki a földből

Európaiként számomra talán az ananászültetvény volt az egyik legnagyobb meglepetés a szigeten. Egyrészt azért, mert nem gondoltam volna, hogy lakóházak szomszédságában, Ponta Delgada közepén létezhet bármilyen ültetvény, másrészt pedig mert azon kívül, hogy szobanövényre hasonlító pici bokrokon nő a gyümölcs, sok egyebet nem tudtam a termesztéséről. Itt azonban kiderült, hogy az ananászokat nem a szabad levegőn, hanem fehérre mázolt üvegházban nevelgetik. A melegre ugyanis nagy szükségük van, ám az égető napfényre már kevésbé.

Az ananászültetvényen saját magunk bandukolhatunk végig, az általunk diktált tempóban. Nincsenek helyi idegenvezetők, vagy vezetett túrák, vannak viszont QR-kódos információs táblácskák mindenhol. Különböző növekedési stációkban láthatjuk az ananászokat, a pici növényektől kezdve, a virágzó ananászokon át a gyümölcs megjelenéséig, szüret előtti állapotáig. A látogatás végén aztán kóstoló is vár ránk: ihatunk ananászlikőrt, ehetünk lekvárt és különféle, ananásszal készült desszerteket, szendvicseket.

Ici-pici ananász. Pont úgy néz ki, mint egy szobanövény.

A szigeten található teaültetvény (Chá Gorreana a neve) is igen látványos, bár nem is annyira az ültetvény maga, hiszen az nem más, mint szabályos vonalban ültetett sövények sorozata, hanem a feldolgozó üzem az, ami érdekes. Körülbelül 20 percenként tartanak vezetett túrát az üzemben, elmesélve a teafű készítésének minden mozzanatát, bemutatva a gépeket, a feldolgozó történetét, valamint, hogy a teacserje melyik levelét miért és melyik fajta teához használják.

teaültetvény

Arra figyeljünk, hogy ha lehet, délelőtt menjünk az üzembe, mert akkor munka közben láthatjuk a masinákat, délután azonban már üres és csöndes az üzem, csupán a minőségellenőrző asszonyok dolgoznak. Ők válogatják ki azokat a teafüveket, amelyek a legmagasabb minőséget képviselve a top termékekbe kerülnek, és azokat is, amelyek nem érik el azt a bizonyos nívót, vagyis filteres tea lesz belőlük. Ha valakinek bármi kétsége is lett volna eddig, hogy filteres teát vegyen a boltban vagy szálas teafüvet, az a továbbiakban nem fog ezen gondolkozni, ha finomat szeretne inni. A kóstoló a túra végén ingyenes, így könnyebben kiválaszthatjuk, melyik íztípus a kedvencünk, milyet szeretnénk hazavinni magunkkal. A legtöbb élelmiszerboltban, sőt, a reptéri vámmentesben is kaphatók ezek a teák, úgyhogy ha elfelejtettünk valamit, beszerzését később is pótolhatjuk.

A szigeten található éttermek egyáltalán nem drágák, és leginkább azok fogják élvezni a helyi ízeket, akik szeretik a halakat. Látszik, hogy az itteni emberek mindig is a tenger kincseiből éltek, és hogy a különféle halak elkészítésének módját a legmagasabb színvonalon űzik. Finomabbnál finomabb tengeri halból készült, ízletes ételeket ehetünk bármelyik étteremben. A kedvencem Riberia Grande egyik tengerparti éttermében készült wreckfish casserole volt (egy mélyvízi tengeri hallal készült egytálétel), melyben nemcsak a finom, fehér haldarabok voltak, hanem kagylók, rákok burgonyával és hagymával, fehérborral összefőzve.

És ha már ételek, ne felejtsünk el hozzájuk helyi borokat fogyasztani. Mert igen, azok is vannak. A legtöbb szőlőültetvény Pico szigetén található, ám bárhol hozzájuthatunk az onnan származó borokhoz, a szupermarketekben és a jobb éttermekben is. A kisebb éttermekben a ház borát felejtsük el, inkább kérjük gyümölcslevet vagy sört, jobban járunk. A jobb éttermekben viszont mindenképp érdemes kóstolni egy-két pohárral. Vulkanikus borok, zamatosak, ásványosak, tartalmasak.

És ahogy Pico az Azori szigetek borközpontja, úgy Sao Jorge sziget a szigetcsoport sajtföldje. Természetesen ezeket a sajtokat is megkóstolhatjuk Sao Miguel szigetén, nem kell azért átugrani Sao Jorgéra, ám ha valaki végig szeretné járni valamennyi szigetet, könnyedén megteheti, repülőjáratok és kompok naponta többször közlekedek a szigetek között. Ezeken kívül azonban még számos programlehetőség közül lehet választani. Ponta Delgada kikötőjében sorban állnak a hajók, melyekkel körbehajózhatjuk a szigetet, vannak, melyek elvisznek minket bálnalesre messze ki a nyílt vízre, sőt, a szörfösök is hódolhatnak a szenvedélyüknek: igencsak óriási és vad hullámok várják őket az északi partokon. Egy valamit tényleg nem lehet az Azori-szigeteken: unatkozni.