A Portugáliához tartozó Azori-szigetcsoport még annál is sokkal bámulatosabb és különlegesebb, mint azt az elhelyezkedésére révén gondolnánk vagy fotók alapján elképzelnénk. A kilenc szigetből álló paradicsomi hely messze van Amerikától, és távol az európai partoktól is, valahol pont az Atlanti-óceán közepén. Legnagyobb szigete Sao Miguel, és bár ez is csak akkora, mint a mi Balatonunk, annyi felfedezni való kincs található ezen a földdarabkán, hogy egy teljes hetet el tudunk tölteni rajta úgy, hogy egy percig sem unatkozunk. Azoknak érdemes leginkább célba venniük, akik többnyire nem városlátogatások miatt kelnek útra, mert itt a lakott területeken van a legkevesebb érdekesség. Várnak minket cserébe fantasztikus túraútvonalak krátertavak peremén, buja erdők mélyén megbúvó termálforrások, fura növényekkel teli botanikus kertek, fekete homokos strandok, sőt, tea- és ananászültetvények is.
Az Azori-szigetek fővárosának számító Ponta Delgadaba legkönnyebben Lisszabonból vagy Portóból juthatunk el. A portugál légitársaságok mellett a fapadosok is indítanak oda naponta többször járatokat, így az utazást megtervezni azért nem olyan nehéz. Ha már Lisszabon vagy Porto, érdemes néhány napot ezekben a városokban is eltöltenünk a továbbindulás előtt.
Megérkezve az Azori szigetekre az első, ami fel fog tűnni nekünk, hogy a helyiek teljesen más mentalitású emberek, mint mi. Sokkal nyugodtabbak, ráérősebbek és kizárt, hogy ismerik azt a szót, hogy stressz. Elképzelhető, hogy mindennek oka az, hogy egy óceán közepén lévő szigeten élnek, több ezer kilométerre (és legalább 2 órányi repülőútra) az anyaországtól vagy Amerikától vagy éppen a taposómalomtól, a történések középpontjától. Amikor a mi gépünk is megérkezett Ponta Delgadaba, látható volt, hogy csak a turisták sietnek leszállni a repülőről, a helyiek tovább üldögéltek és cseverésztek, eszük ágában sem volt kapkodni a csomagok után. A helyi bisztrókban, éttermekben és üzletekben is pont ugyanez volt a helyzet. Rohanás sehol, hosszan tartó csevegések annál inkább. Mondanom sem kell, két nap alatt aztán mi is átvettük ezt a hozzáállást és nem is idegesítettük magunkat semmiért, csak élveztük az életet.
Ha már megérkeztünk Ponta Delgadaba, érdemesebb autót bérelni, mint a helyi tömegközlekedésre hagyatkozni. A városból csillagtúra-szerűen bejárhatjuk az egész szigetet, 1-1,5 óránál többet nem kell autózni egyetlen látványossághoz sem. A nevezetességek felkereséséhez érdemes térképet szerezni, de utána már nagy gondunk nem lesz: a turistautak jól kitáblázottak, ráadásul minden útvonal kezdetén információs táblák segítik a tájékozódást.
Mivel Sao Miguel szigete valójában nem más, mint egy vulkáni eredetű hegylánc tenger fölé emelkedő része, telis-tele van krátertavakkal, termálforrásokkal, gejzírekkel. A túrautak egykori vulkánok tetejére vezetnek, ahonnan kivétel nélkül páratlan panorámában gyönyörködhetünk. Az itteni erdők teljesen mások, mint amihez hozzászoktunk. A nedvesebb, óceáni éghajlatnak köszönhetően hatalmas páfrányokkal, pálmákkal, egzotikus növényekkel telített minden négyzetméter, sokkal inkább érzi az ember magát dzsungeltúrán, mint vulkántúrán, ahogy mászkál az ösvényeken. A kirándulásokból nem szabad kihagyni Sete Cidadest, a sziget jelképének számító kék és zöld krátertavaival, a Lagoa do Fogo tavat sem, és persze a sziget legmagasabb pontját, Pico de Vara-t is érdemes megmászni.
Túrák után aztán jöhetnek a meleg vizű, természetes fürdők, melyekből olyan sok található a szigeten, hogy talán az összeset fel sem tudjuk keresni. Az egyik ilyen például a Caldeira Velha, melynek meleg vizes medencéiben fürödni olyan, mintha egy esőerdő közepén áztatnánk magunkat. Aztán ott van a sziget legnagyobb természetes termálfürdője Furnas településen, a Terra Nostra botanikus kert közepén. Ez a fürdő nemcsak méretét tekintve különleges, hanem barnás-narancsos színe miatt is, mely magas vastartalmának köszönhető. Mivel a víz hőfoka igen meleg, maximum 20 percet ajánlott benne tartózkodni, bár az igazat megvallva, többet nem is kíván az ember belőle. A medencéből kimászva igazi rézbőrűként kereshetjük meg a tusolót, a víz ugyanis beszínez minket rendesen. A narancsos szín ráadásul a fürdőruhában is megmarad, így érdemes olyan bikinit felvenni, amelyet nem annyira sajnál az ember.
A 12 hektáros botanikus kert minden szeglete amúgy egy külön csoda. Ezernyi féle kamélia, azálea, csak itt megtalálható endemikus fajok, és egy hihetetlenül látványos, páfrányfenyőkkel szegélyezett sugárút. A park bejárása legalább másfél órát vesz igénybe, annyi a látni- és fotóznivaló. Fényképzeni pedig muszáj, hiszen azt az élményt ott helyben lehetetlen feldolgozni.
Aki kevésbé kedveli a meleg vízű forrásokat, az erdőkben lévő, nagyon hideg vízeséseknél is fürödhet egy jót, vagy Mosteiros településnél a tengerparton, ahol természetes medencék alakultak ki az idő során.
A sziget legkülönlegesebb étele a Cozido, ami valójában egy egytálétel, az elkészítési módja azonban tényleg egyedi. A Cozido lényege, hogy a zöldségekkel, húsokkal telepakolt hatalmas fazekakat a mofetták és a fortyogó iszapmezők melletti földbe ássák, ahol a vulkanikus hő hatására összefőnek az ízek, és így készül el az étel. Furnas közelében van egy hely, ahol – kihasználva a terület adottságát -, több közeli étterem Cozidoját is készítik. Miután a megpakolt lezárt edényeket elássák a földben, kis táblákkal megjelölik azokat, hogy véletlenül se keverjék össze őket. Néhány órával később az étterem emberei eljönnek az elkészült ételért, kiemelik a földből és viszik a konyhára.
Európaiként számomra talán az ananászültetvény volt az egyik legnagyobb meglepetés a szigeten. Egyrészt azért, mert nem gondoltam volna, hogy lakóházak szomszédságában, Ponta Delgada közepén létezhet bármilyen ültetvény, másrészt pedig mert azon kívül, hogy szobanövényre hasonlító pici bokrokon nő a gyümölcs, sok egyebet nem tudtam a termesztéséről. Itt azonban kiderült, hogy az ananászokat nem a szabad levegőn, hanem fehérre mázolt üvegházban nevelgetik. A melegre ugyanis nagy szükségük van, ám az égető napfényre már kevésbé.
Az ananászültetvényen saját magunk bandukolhatunk végig, az általunk diktált tempóban. Nincsenek helyi idegenvezetők, vagy vezetett túrák, vannak viszont QR-kódos információs táblácskák mindenhol. Különböző növekedési stációkban láthatjuk az ananászokat, a pici növényektől kezdve, a virágzó ananászokon át a gyümölcs megjelenéséig, szüret előtti állapotáig. A látogatás végén aztán kóstoló is vár ránk: ihatunk ananászlikőrt, ehetünk lekvárt és különféle, ananásszal készült desszerteket, szendvicseket.
A szigeten található teaültetvény (Chá Gorreana a neve) is igen látványos, bár nem is annyira az ültetvény maga, hiszen az nem más, mint szabályos vonalban ültetett sövények sorozata, hanem a feldolgozó üzem az, ami érdekes. Körülbelül 20 percenként tartanak vezetett túrát az üzemben, elmesélve a teafű készítésének minden mozzanatát, bemutatva a gépeket, a feldolgozó történetét, valamint, hogy a teacserje melyik levelét miért és melyik fajta teához használják.
Arra figyeljünk, hogy ha lehet, délelőtt menjünk az üzembe, mert akkor munka közben láthatjuk a masinákat, délután azonban már üres és csöndes az üzem, csupán a minőségellenőrző asszonyok dolgoznak. Ők válogatják ki azokat a teafüveket, amelyek a legmagasabb minőséget képviselve a top termékekbe kerülnek, és azokat is, amelyek nem érik el azt a bizonyos nívót, vagyis filteres tea lesz belőlük. Ha valakinek bármi kétsége is lett volna eddig, hogy filteres teát vegyen a boltban vagy szálas teafüvet, az a továbbiakban nem fog ezen gondolkozni, ha finomat szeretne inni. A kóstoló a túra végén ingyenes, így könnyebben kiválaszthatjuk, melyik íztípus a kedvencünk, milyet szeretnénk hazavinni magunkkal. A legtöbb élelmiszerboltban, sőt, a reptéri vámmentesben is kaphatók ezek a teák, úgyhogy ha elfelejtettünk valamit, beszerzését később is pótolhatjuk.
A szigeten található éttermek egyáltalán nem drágák, és leginkább azok fogják élvezni a helyi ízeket, akik szeretik a halakat. Látszik, hogy az itteni emberek mindig is a tenger kincseiből éltek, és hogy a különféle halak elkészítésének módját a legmagasabb színvonalon űzik. Finomabbnál finomabb tengeri halból készült, ízletes ételeket ehetünk bármelyik étteremben. A kedvencem Riberia Grande egyik tengerparti éttermében készült wreckfish casserole volt (egy mélyvízi tengeri hallal készült egytálétel), melyben nemcsak a finom, fehér haldarabok voltak, hanem kagylók, rákok burgonyával és hagymával, fehérborral összefőzve.
És ha már ételek, ne felejtsünk el hozzájuk helyi borokat fogyasztani. Mert igen, azok is vannak. A legtöbb szőlőültetvény Pico szigetén található, ám bárhol hozzájuthatunk az onnan származó borokhoz, a szupermarketekben és a jobb éttermekben is. A kisebb éttermekben a ház borát felejtsük el, inkább kérjük gyümölcslevet vagy sört, jobban járunk. A jobb éttermekben viszont mindenképp érdemes kóstolni egy-két pohárral. Vulkanikus borok, zamatosak, ásványosak, tartalmasak.
És ahogy Pico az Azori szigetek borközpontja, úgy Sao Jorge sziget a szigetcsoport sajtföldje. Természetesen ezeket a sajtokat is megkóstolhatjuk Sao Miguel szigetén, nem kell azért átugrani Sao Jorgéra, ám ha valaki végig szeretné járni valamennyi szigetet, könnyedén megteheti, repülőjáratok és kompok naponta többször közlekedek a szigetek között. Ezeken kívül azonban még számos programlehetőség közül lehet választani. Ponta Delgada kikötőjében sorban állnak a hajók, melyekkel körbehajózhatjuk a szigetet, vannak, melyek elvisznek minket bálnalesre messze ki a nyílt vízre, sőt, a szörfösök is hódolhatnak a szenvedélyüknek: igencsak óriási és vad hullámok várják őket az északi partokon. Egy valamit tényleg nem lehet az Azori-szigeteken: unatkozni.
