Hazánk talán legszebb, legváltozatosabb hegysége a Bükk, nem véletlen, hogy népszerű túraútjain még hűvös, esős időben is csúcsforgalom van. Lillafüred, a Szalajka-völgy, Bánkút és az egyik leggyönyörűbb kilátást adó Tar-kő a kirándulók kedvelt helyszínei. A Bükkalját azonban már jóval kevesebben célozzák meg, ha hétvégi kiruccanásról van szó, pedig látnivalókban itt sincs hiány. A legkülönfélébb sziklaalakzatok területe ez, a kaptárkövek, kőtornyok, lenyűgöző földtani képződmények és misztikus hangulatú szorosok övezete, ahol egykor nemcsak a borospincéket, de a lakásokat is kőbe vájták. Ha egyetlen túrába szeretnénk bezsúfolni minden ilyesmi látnivalót, a Bükkalja egy különleges, 12 kilométer hosszú, változatos kirándulóútját, a Kő-völgyi tanösvényt kell választanunk. Itt valóban megismerhetjük a környéket, a kőkultúra után pedig van lehetőségünk a helyi borkultúra tanulmányozására is. Jó opció lehet erre Bogács, Cserépfalu, vagy akár Tibolddaróc is, attól függően, melyik esik útba. Egy bakancsos túra után a bükki boroknál jobb frissítőt úgysem találnánk.
A Bükkalja területén több nagy csoportban láthatók olyan sziklaalakzatok vagy kúp alakú kőtornyok, amelyek oldalaiba a régmúlt korok emberei fülkéket faragtak. Ezek a kaptárkövek, melyek az ország több pontjain is fellelhetők (kisebb csoportjuk pédául a Pilisben és a Budai-hegységben is), ám legnagyobb számban mégis Bükkalján találhatók. Rendeltetésükkel kapcsolatban számos elmélet született, ám a régészeti feltárások egyik feltevést nem tudták igazolni. Létezik olyan elmélet, mely szerint a kaptárkövek fülkéibe az elhunytak hamvait tették, egy másik szerint pedig a bálványokat, de létezik olyan legenda is, amely szerint a fülkék az akkori méhészkedést segítették. A kaptárkövek mindenesetre látványosak. Az egyik legnagyobb kaptárkövet a Cserépváraljáról induló, sárga jelzésű, Kő-völgyi tanösvényről tudjuk megközelíteni. A település fölé magasodó Mangó-tető déli oldalában áll az a 16 méter magas kaptárkő, amelyet Ördögtorony néven is emlegetnek. 2016-ban egyébként a kaptárkövek és a Bükkaljai kőkultúra egyedülálló természeti jellege miatt megkapta a Hungarikum címet.
A Kő-völgyi tanösvény másik igazán elképesztő természeti jelensége, a hatalmas sziklákkal borított Felső-szoros. Már maga az erdő is gyönyörű, főleg ősszel, ahogyan ezernyi színben pompázik, ám amikor belépünk a szoros szűkülő völgyébe, elakad a szavunk. A napfényes rengeteg ezen a szakaszon félhomályos szurdokká alakul. Óriási sziklák magasodnak fölénk, mintha valami titokzatos helyre vezetnének. Az erősen kanyargó medret orgonasípok módjára sorjázó kőzetoszlopok kísérik, a túraösvényt pedig termetes kőtömbök keresztezik, melyet mintha csak unatkozó óriások gurítottak volna le a hegy tetejéről. (Az út persze ettől függetlenül könnyedén teljesíthető bárki számára, aki szokott kirándulni.)
Amint kiérünk a szurdokból, módosul a táj: az orkok birodalmát felváltja a Megye barátságos atmoszférája, rétek, ligetek, bükkösök jönnek egymás után, aztán ahogy közeledünk körtúránk végéhez – közvetlenül Cserépváralja előtt -, feltűnnek a szőlőföldek is. Az Egri borvidéktől Miskolcig húzódó terület 1970 óta borvidék, ám az, hogy sokan meglepődnek a Bükki borvidék létezésén, nem véletlen. Az okokat a kissé kusza történelmében kell keresni. A borvidék egyes területei régebben a Miskolci borvidékhez, majd az Egri borvidékhez tartoztak, bizonyos területei pedig Tokajjal álltak szoros kapcsolatban. A bükkaljai borok még a rendszerváltást követően is sokszor egriként kerültek forgalomba, és mivel sokáig a Törley is a térségben működtette egyik üzemét – felszívva a helyi alapanyag nagy részét -, nem csoda, hogy palackos bükki borra szinte senki nem emlékszik.
Ma már a helyzet teljesen más, a bükki borok több helyen megtalálhatók, még Michelin-csillagos étterembe is bekerült egyik-másik. Valamivel nagyobb ismertség azért rájuk férne. Ennek érdekében a helyi borászok egy része össze is fogott, és létrehozták a Szövetség a Bükki Borvidékért közösséget, melynek fő célja, hogy segítse és koordinálja a szakembereket, és hogy olyan kimagasló minőségű borokat készítsenek, melyek jól be tudják mutatni a borvidék adottságait. Már kapható első közösségi boruk is, a Bálvány, mely olaszrizling, chardonnay és zenit házasítása. Bár a közösségi bor készítésekor szigorú szabályozásnak kell megfelelni, a szőlőtermesztéstől kezdve a borkészítésig, de attól még természetesen nem egyformák. A borászok kézjegyeit magukon viselik, így valamennyire eltérőek, a megjelenésben azonban egységesek.
A bükki túrám után én Hajdu Roland borát kóstoltam. A bor nyári almás, citrusos ízvilága üdítően hatott, és mivel a Bükkre jellemző, ropogós savakat megzabolázta a néhány hónapos finomseprőn érlelés, így akár egy könnyed vacsorához is el tudtam volna képzelni. A névválasztás pedig nem véletlen. Egyrészt utal a hegység 956 méter magas csúcsára, a Bálványra, másrészt pedig arra, amit a szó valójában jelent: egy emberi kéz által létrejött alkotásra, melyet valamely tulajdonságáért csodálni lehet.
Roland borait egyébként kivétel nélkül csak ajánlani tudom. Többet is kóstoltam már korábban, például 50 gramm maradékcukrot tartalmazó, kedvesen édes Zengőjéhez sütöttem már almatortát is, ám most legutóbb Rákóczi túróshoz próbáltam, és azt kell mondjam, ahhoz is tökéletesen passzolt. A bükkben járva viszont azt is megnézhettem, hol terem ez a bizonyos Z-betűs szőlőfajta.
Fantasztikus volt egyébként a borokat a termőhelyükön kóstolni, a helyszínen megtapasztalni, miért is olyan ideális ez a vidék szőlőtermesztésre. A Bükkalját északról 800-900 méteres plató védi a hideg szelektől, lankáin nincs fagyveszély, a termőfelületek pedig különböző kőzetek mozaikjaiból állnak össze, ami izgalmas borokra ad lehetőséget. Borásszal bejárni a területet valóságos geológiai továbbképzést jelent. Én is megtanultam, hogy az alapvetően mészkőből álló Bükk déli peremén, vagyis a Bükkalján a vulkáni működésnek köszönhetően már a tufa az uralkodó. A vulkáni tufakőzet könnyen alakítható, nem véletlen, hogy bármerre járunk a környéken, kőbe vájt pincéket, barlanglakásokat találunk. Mivel a bor szempontjából meghatározó a termőtalaj, Roland is előszeretettel mesélt a kőzetekről, sőt meg is mutatta, min járkálunk valójában: a szőlősorok között könnyedén talált szemléltető eszközt. Riolittufa és dácit hevert egymás mellett a földön (ez utóbbi a vöröses a fotón).
Hajdu Roland borai közül az említetteken kívül mindenképp meg kell kóstolni még az olaszrizlingjét, a rizlingszilvániját és a kékfrankosát is. Mindhárom tökéletes esti borozgatásokhoz, baráti beszélgetésekhez, de jól lehet párosítani ételekhez is. A rizlingszilvánit fűszeresebb fogásokhoz, érleltebb sajtokhoz (kecskesajt, juhsajt), az olaszrizlinget zöldborsós, spenótos rizottóhoz, a kékfrankost pedig könnyedsége, gyümölcsössége révén erdei gyümölccsel, céklával készült kacsasülthöz tudnám leginkább elképzelni.
Mivel egy kirándulást az ember általában az internet előtt ülve kezd el megtervezni, rákészülhetünk az útra úgy is, hogy a Szövetség webshopjából rendelünk néhány bort (akár néhány Bálványt), így pontosan tudhatjuk, mi vár ránk a Bükki borvidéken, melyik pincészetet szeretnénk felkeresni, amikor már ott leszünk. Aztán a kaptárkövek előtt állva már az is egyértelmű lesz számunkra, hogy azokat a fura fülkéket csakis bálványimádás céljára faraghatták…