A Gellért-hegy lábától indul egy könnyen teljesíthető, fantasztikus kilátóhelyeket érintő zöld jelzésű turistaút, mely azoknak is izgalmas kirándulást rejthet, akik úgy vélik, elég jól ismerik a fővárost. Azoknak pedig, akik érdeklődnek Budapest egykori szőlőkultúrája iránt, szinte kötelező. A budai zöld turistaút eleje ugyanis épp azokon a területeken vezet keresztül – a Gellért-hegyen, a Tabánon, a Naphegyen, vagy akár a Svábhegyen -, ahol a filoxéra-vészig komoly szőlőművelés folyt, s ahol például még a budai zöld szőlőfajtát is termesztették. Ebből az időből nem sok minden maradt fent mára, de áll még például az akkori dézsmaház, ahova a tizedet a gazdák beszolgáltatták. Ez az épület pedig nem más, mint az egyik leghangulatosabb fővárosi piacnak helyet adó Czakó-kert.
A zöld turistautat nagyon könnyű megtalálni a Gellért-hegy Gellért-fürdő felöli oldalán, hiszen a jelzéseket jól észrevehető helyekre festették fel. Mielőtt elindulunk rajta, azonban menjünk egy kicsit még feljebb a Kelenhegyi úton – nem kell sokat, kb. 50 métert -, hogy meg tudjuk nézni Szent Vince szobrát, ami épp az egykori gazdag szőlőkultúrára és a szorgos szőlőművelőkre emlékeztet.
Évszázadokkal ezelőtt itt tényleg minden a szőlőről szólt. A 18. században a budai szőlősgazdák szőlőhegyi szabályzatot is kidolgoztak, mely a szőlőtulajdonosok, a hegyőrök meg a hegymesterek jogait, kötelezettségeit foglalta össze. 1814-ben pedig a bécsi kongresszus idején I. Ferenc osztrák császár, I. Sándor orosz cár és Frigyes Vilmos porosz király tiszteletére igazi magyaros szüreti mulatságot is rendeztek itt.
Ahogy elindulunk a zöld jelzésen felfelé, a Sziklakápolnánál találjuk az első olyan kilátópontot, ahol azonnal késztetést érzünk rá, hogy elővegyük fényképezőgépünket (vagy telefonunkat) és kattintgassunk párat. Az út aztán a hegy oldalában vezet tovább, párhuzamosan a Dunával, számos ilyen pontot érintve, vagyis folyamatosan gyönyörködhetünk a panorámában.
Aztán megcsodálhatjuk hátulról Szent Gellért püspök szobrát, amit szinte mindig csak szemből látunk, amikor átkelünk az Erzsébet-hídon. Az ő szobra nem véletlenül került ide. Az olasz származású Gellért püspök István király kérésére maradt Magyarországon, hogy segítse a keresztény hit terjesztését, és részt vett István fiának, Imre hercegnek a neveltetésében is. Halálát a pogány lázadók okozták, akik a legenda szerint erről a hegyről gurították le a Dunába szöges hordóba zárva.
Az út innen a Tabán felé vezet, érintve a Filozófusok kertjét is, ahol mindenképp érdemes egy percre megpihenni és jól megszemlélni Ábrahám, Gandhi, Buddha, Lao-Ce, Jézus Krisztus, Assissi Szent Ferenc vagy éppen Echnaton, az egyistenhitet szorgalmazó fáraó szobrát. Vajon tudjuk-e, hogy mit tettek, ismerjük-e a történeteiket? Vagy csak a nevük ismerősek?
A park másik érdekes alkotása Buda király és Pest királylány alakjával készült kedves kis kompozíció, melynek a létezéséről sokan nem is tudnak. A szobortól gyönyörű kilátás nyílik a városra és a Budai Várra. A sziklatömbök közötti hasadék a Dunát jelképezi. Két oldalán áll a Buda király és Pest királylány, ahogy egymás felé nyújtják kezüket. A szobrocskák lábánál pedig Budapest domborműve, mint egy terepasztal.
Ez az a pont, ahol a zöld jelzést érdemes egy kis kitérő miatt elhagyni, és mintegy száz méterrel feljebb, a Czakó utca felé venni az irányt. A Tabán egykori girbe-gurba utcácskáit, apró házait, vendéglőit, kocsmáit az 1930-as években lerombolták, a régmúlt időszak egyetlen megmaradt épülete a Czakó utca és az Aladár utca sarkán található. Ez volt abban az időben a dézsmaház, a szőlősgazdák ide szolgáltatták be a tizedet, és ez a ház még ma is áll. A műemléki védettséget élvező épületben működik a Czakó kert étterem és cukrászda (most a járványhelyzet miatt sajnos csak elvitelre) és nem utolsó sorban az egyik leghangulatosabb budai piac, ami létezik, a Czakó piac. A ház udvarában szőlőtőkék sorakoznak egymás mellett, még áll a régi borospince, piacnapon pedig a termelők jobbnál jobb portékáikkal várják a vásárlókat. Ha valaki kecsketejből készült parenyica sajtot szeretne vagy citromsárga sárgarépát vagy friss mángoldot, vagy olyan gombát, amiről még sosem hallott, ide kell jönnie. Aki egyszer betér oda, függővé válik. Mi például a pesti oldalról járunk át rendszeresen…
A Czakó kerttől a Naphegyen átvágva ismét becsatlakozhatunk a zöld jelzésbe, ami a Vérmező felé visz tovább. A Naphegyen is a szőlők uralták a képet a 18-19. században. Az 1870-es években például hivatalos ünnep volt a szüret, melynek időtartamára egyhetes iskolai szünetet rendeltek el. Akkoriban főként csókaszőlőt, kadarkát és budai zöldet termesztettek errefelé. A csóka és a kadarka házasításával készült a budai vörös, amely messzeföldön híres volt, aki pedig fehérbort szeretett volna, az a budai zöldet itta.
A zöld jelzés a Vérmező után elvisz a Városmajorba, majd cikcakkosan fel a Svábhegyre. Bevallom hősiesen, mi ezt a szakaszt legutóbb kiváltottuk a fogaskerekű vasúttal, így a Svábhegyi állomásra teljesen kipihenten érkeztünk meg. Aki még hosszan szeretné folytatni a zöld túrát, annak ajánlott is, hiszen van még látnivaló és kilométer is bőven az útban. A svábhegyi megállónál viszont érdemes a Jókai-kertbe is bekukkantani. A nagy mesélő maga is szőlősgazda volt, termesztett szőlőt kertjében, büszke is volt rá. A kertben ma már csak egy eredeti épület áll, az emlékkiállításnak is helyt adó présház, ahol egykor Jókai borai is érlelődtek.
Ha a Jókai-kerttől továbbmegyünk, egy pici emelkedőt követően egy újabb nagyszerű kilátópontra érkezünk. A Széchenyi hegyen látható Ybl Miklós által tervezett díszkút, a Gloriette, mely a 20. század elején még a Hősök terén állt. A Millennium – vagyis a honfoglalásunk ezredéves évfordulójára rendezett ünnepség – miatt 1896-tól folyamatosan átépítették a Hősök terét, mai formáját nagyjából abban az időszakban nyerte el. A Gloriette is emiatt került a Széchenyi-hegyre, ma kilátóként funkcionál, jól végig lehet pásztázni róla a pesti oldalt.
Azt, hogy a budai zöld útvonalat meddig szeretnénk bejárni, abszolút tőlünk függ, hiszen bárhol abba lehet hagyni. Az a szakasza, mely átvezet Budapest egykori szőlőföldjein, itt már véget is ért. A Széchenyi-hegyről az út azonban további csodálatos helyeken vezet keresztül: a Normafán, Disznófőn, aztán a Tündér-szikla érintésével át a Libegő alatt, hogy aztán mire Rózsadomb nevezetes kilátóhelyéhez, az Apáthy-sziklához érünk, már eléggé fáradtnak érezzük magunkat. Persze itt sincs vége, hiszen a Hármas-határ hegy után még jön Solymár, Nagykovácsi és Telki. A teljes útvonal 42 kilométer, de szerintem a legjobb szakaszosan bejárni, hiszen annyi látnivaló van, amit úgyis képtelenség egyszerre feldolgozni.
A legjobb viszont, amit tehetünk, hogy hazaérkezésünk után a képnézegetésekhez kibontunk egy üveg bort. Mi mást is ajánlhatnék, mint egy budai zöld szőlőfajtából készült fehérbort? A badacsonyörsi Folly Arborétum Budai zöldje igazán frissítő fehérbor, épp egy ilyen kirándulás utánra kitalálva. Budai zöld szőlőfajtával ma már elsősorban a Badacsonyi borvidéken találkozhatunk, ott a kéknyelű porzópárjaként elég jó karriert futott be. Follyék budai zöldjénél a citrusos, zöldalmás aromák dominálnak, határozott savai üdévé teszik, a borvidékre jellemző ásványosság érezhető is a kortyban. Jól behűtve tökéletes napzáró.
