A Balaton télen talán még hangulatosabb, mint nyáron. Nem véletlenül szajkózzák a helyiek – főleg a vendéglátósok -, hogy a magyar tenger szezonon kívül is menő. Ilyenkor nincs tömeg. Nyugodtan lehet andalogni a sétányon és a mólón. Ráérősen kávézhatunk, miközben a nálunk is álmosabb természetet csodáljuk. A legjobb éttermek ilyenkor is nyitva vannak, a borok pedig pont annyira finomak, mint máskor. A legfantasztikusabb azonban maga a tó, ahogy hideg színekben tündököl.

Füreden az is igazán jó, hogy bármikor túrázhatunk egyet, ha ahhoz támad kedvünk. A turistautak a város területéről indulnak, néhány lépés után már nem is az aszfaltot koptatjuk. Sokan a Jókai-kilátóhoz kirándulnak, ahonnan szédületes panoráma nyílik a városra, a tóra, és a Tihanyi-félszigetre. Nem kell hozzá különösebben sportos erőnlét, hogy felkapaszkodjunk a hegyre, hiszen az egész csupán 317 méterrel nőtt a tengerszint fölé. Ám ha valaki még ennél is könnyedebb sétára áhítozik, érdemes a Koloska csárda felé venni az irányt (jól ki van táblázva, el sem lehet téveszteni). Az étterem közelében lévő vadaspark évszaktól függetlenül jó program. Igaz, hogy sokkal kisebb, mint a budakeszi társa, kevesebb vadat is láthatunk benne, viszont nem kell belépőt fizetni. Megfigyelhetjük a dámszarvasokat, a gímszarvasokat, és a muflonokat is, ráadásul az egyik dombon álló vadászlesről az egész környéket végigpásztázhatjuk.

A vadasparktól az út a helyiek legnépszerűbb kirándulóhelye felé vezet, ahol az erdei úton még egy tornapályát is kialakítottak. Mintegy száz méterenként tábla mutatja, hogy milyen feladatokat végezhetünk, a húzódzkodástól a felülésekig, ha a kirándulást egy komolyabb testedzéssel szeretnénk ötvözni.

Innen is el lehet jutni a Jókai-kilátóba, de akár a Lóczy-barlangot is megcélozhatjuk. A barlang nem nagy, mindössze 70 méteres az a rész, amit bejárhatunk, ám annál látványosabb az egész. 1882-ben fedezték fel, és 1930-ban építették ki a nagyközönség számára is. Néhány százezer éve itt tört fel a járatokat, folyosókat kioldó termálvíz, ami a felsőbb szinteken gömbüstöket és kürtőket is létrehozott. Az attrakciót a 220 millió éves, Füredi Mészkő tűzkőlencsés, megdőlt kőzetpadjai jelentik. A barlangban cseppköveket nem találunk, mert a rétegeket elválasztó agyagcsíkok fékezik a csapadékvíz beszivárgását.

Túra után jólesik feltölteni a raktárakat, és erre Balatonfüred számos lehetőséget kínál. Olyan éttermek nyíltak az elmúlt években, melyek folyamatosan benne vannak a gasztronómiai szaklapok ajánlásaiban. Csak a teljesség igénye nélkül: ott a Kredenc, a Morzsa bisztró, a Szívkórházzal szemben a Horváth-ház, a parti sétánynál a Nem Kacsa. Mi a Sparheltet választottuk, és jól tettük azt is, hogy előre foglaltunk asztalt. Ebédidőben ugyanis teljesen tele volt. Az étteremnek a fehér bútorokkal, és a faburkolatokkal olyan hangulata van, mint egy tengerparti bisztrónak. Csak itt, amikor kinézünk, nem homokdűnéket látunk, hanem Füred legforgalmasabb utcáját. Az étlap nem hosszú, ám annál ígéretesebb. Néhány előétel, leves, 4-5 főétel, desszert. Én életem egyik legjobb spenót krémlevesét ettem itt, melyet némi kecskesajttal és kesudióval bolondítottak meg, valamint egy omlós-ízletes marhapofát. A borkínálatban a Thetis Birtok borait láthatjuk, ami nem véletlen, hiszen az étterem és a borászat tulajdonosa ugyanaz. A spenót krémleveshez tökéletese illet a száraz zenit, a marhához pedig a 2016-os merlot, mely egyszerre volt meggyes, fűszeres, bársonyos és közepesen testes.

Ha további boros élményekre vágyunk, és nem szeretnénk messzire menni a sétánytól, betérhetünk a Figula Borbárba, ahol a borászat teljes szortimentjét végigkóstolhatjuk. Ha azonban autentikusabb helyszínen szeretnénk borozni, érdemes Csopak felé venni az irányt. Füredről a Péterhegyi úton elindulva hamarosan két olyan birtok is az utunkba akad, ahol nemcsak a borokért és a finom falatokért éri meg megállni, hanem a kilátásért is. A Szitahegyen lévő Petrányi Pince és a Szent Donát Birtok is olyan panorámával bír, melyet csak a legszebb balatoni képeslapokon láthatunk.

Csopakról valószínűleg mindenkinek az olaszrizling jut eszébe először, ám én most mégis egy vöröset, méghozzá egy kékfrankost ajánlanék. A Szent Donát Birtok 2015-ös, Magma névre keresztelt vörösbora egy több millió éve szunnyadó vulkánról származik. A bort adó kékfrankos szőlő a Tihanyi-félszigeten, pontosabban a Lapi-dűlőben termett. A talaj rendkívül ásványos, a Balaton és a Belső-tó pedig olyan fűtő-klímát eredményez, ami tökéletesen megfelel kékszőlő termesztéséhez. A bor ennek ellenére fényévtávolságra van a mediterrán vörösöknél megszokott aszalt gyümölcsös ízvilágtól. Lendületes, jól iható, fűszeres és frissítő. Nem könnyen felejthető.

Csopakon azonban muszáj olaszrizlinget is kóstolni, ha már ott jár az ember. Főleg azért, hogy megtudja, miért is volt olyan fontos néhány évvel ezelőtt, hogy létrejöjjön a borvidék egyik legszigorúbb eredetvédelmi szabályozása, a Csopaki Kódex. Csak azok a dűlőszelektált borok viselhetik a Csopaki Kódex védjegyét, melyeknél – egészen a szőlőműveléstől a borkészítésig – betartották az előírásokat. A borokat minden évben független borbíráló bizottság ítéli meg és csak az ő egyetértésükkel kerülhet a plecsni a palackra. Hogy ez pontosan milyen színvonalú borokat jelent, könnyedén megtudhatjuk, ha megkóstoljuk a Petrányi Pincészet 2015-ös Szitahegy Olaszrizlingjét.

A megszokott sápadt, olaszrizling-színektől eltérően ez intenzívebb, ízében és illatában is inkább az őszibarackos jegyek dominálnak, ám van citrus és sav is bőven. A pincészetnél fontos szempont egyébként, hogy a savakat megőrizzék, szerintük így tudják leginkább megmutatni a balaton-felvidéki jellegzetességeket. Ez az olaszrizling igazi télűző, tavaszköszöntő, nyárváró bor. Főleg egy olyan pincészetnél üldögélve, melynek épületét körös-körül szőlő határolja.