Amikor az ember a horvát tengerparton nyaral, nehéz elképzelnie, hogy akadhat bármi a szárazföld belsejében, amiért érdemes akár csak egy napra is otthagyni a hófehér sziklákat és a kristálytiszta vízű strandokat. Az Isztriai-félsziget borászataiért azért érdemes. Elképesztően gyönyörű, dimbes-dombos vidékeken autózhatunk feléjük. Bárhonnan indulunk, hegytetőre épült, mediterrán falvak között kanyaroghatunk, hullámzó szőlősorok és olivaültetvények szegélyezik utunkat. Már a látványért is megéri útra kelni, ám ha megkóstoljuk az ott készült borokat, rájövünk, hogy a lehető legjobb döntés volt részünkről beiktatni a nyári kalandok közé egy kis bortúrát.
Horvát borokról az átlag magyar embernek pont annyi fogalma van, mint a horvát olivaolajról vagy az ott termett szarvasgombáról. Vagyis konkrétan semmi. Ennek legfőbb oka, hogy idehaza egyikből sem találunk a boltok polcain, pedig nem a világ túlsó felén lévő ország termékeiről van szó, hanem a szomszédéról. Így viszont, ha meg akarjuk ismerni azokat a borokat, amelyekről beszél a világ, vagy azokat az olajokat, amiket a legrangosabb kiadványok listáznak, akkor bizony el kell utaznunk a helyszínre. Mi a hosszú hétvégés kiruccanásunk alatt három borászatot látogattunk meg, így azon túl, hogy kóstolhattunk számos horvát bort, még bőven akadt időnk strandolni, várost nézni, kirándulni, pihenni. A festői Porec közelében laktunk, onnan igazán könnyedén elérhető volt bármelyik borászat.
Az első utunk a Clai Pincészethez vezetett, a félsziget északnyugati csücskébe, Krasica település közelébe. Itt borászkodik Giorgio Clai. Nyolc hektáros birtokán teljes egészében organikus gazdálkodást folytat, nem használ rovarirtót, gyomirtót, borai spontán erjednek. A kóstolóterméből páratlan panoráma nyílik a birtokra, a környező dombokra és a tengerre.
Borai egészen egyediek abból a szempontból, hogy valamennyi fajtánál, így a fehéreknél is hosszú héjon áztatást, erjesztést és fahordós érlelést alkalmaz. Szerinte minden az ültetvényekben dől el. Úgy is fogalmaz, nála a szőlőben készülnek a borok, nem a pincében. Ha ugyanis ott rendben van minden, akkor már nagy gond nem lehet. Borai a különleges eljárásnak és a hosszú érlelésnek köszönhetően karakteresebbek, aromatikusabbak és erőteljesebbek is, mint az átlagos horvát borok.
Friss borokat, 2017-es tételeket ennél a pincészetnél nem fogunk találni, hiszen azok még jócskán érlelődnek. De megkóstolhatjuk például Clai 2015-ös, Sv. Jakov névre keresztelt, 100 százalékban isztriai malváziából készült fehérborát. Az aranyló színű bornak már az illata is erőteljes, mézes, déligyümölcsös. Mintha töppedt szőlőszemekből készült volna, pedig nem. Illata után édes ízekre számítanánk, de a bor csontszáraz. Ellentétben a legtöbb malváziával, ez nem olyan, amit tengerparti iszogatáshoz bontanánk fel. Igazi gasztrobor, amelyet leginkább grillezett, sült húsokhoz fogyasztanánk.
Hasonlóan intenzív a pincészet Ottocento crni névre keresztelt vöröse is, mely reforsco, merlot és cabernet sauvignon házasításával készült. A borban főként konyakmeggyes, szilvás és lekváros aromák dominálnak. Igazi tüzes, mediterrán fajta, hatalmas testtel, markáns savakkal, hosszú lecsengéssel. Olyan bor, ami után már csak valami még erősebbet lehet kóstolni. A pincészet az olivaolajok és borok mellett grappát is készít, így egyértelmű, hogy itt ennek kóstolásával zárul egy látogatás. Kétféle grappájuk közül az egyiket öt évig olyan hordóban érlelték, amelyben előtte muscat-ot tartottak. Ezt azoknak is ajánlott kipróbálnia, akik egyébként nem szeretik a szőlőpárlatokat.
A kóstoló után érdemes Motovun városkája felé venni az irányt egyrészt a szarvasgombák miatt, másrészt mert arra található a Benvenuti Pincészet. A Motovun körüli erdők az egyik legnagyobb szarvasgomba-lelőhelyek a világon, a közeli településeken ezért minden a szarvasgombáról szól. Az éttermek étlapjain számos olyan ételt találunk, amelyeket ezzel ízesítettek, de a boltok is tele vannak a gasztronómiai különlegességekkel: a szarvasgombás sajtoktól az olivaolajokon át a szarvasgombás chipsekig mindent megtalálunk.
Ha már valamennyi érzékszervünk totálisan telítődött a szarvasgombával, akkor tényleg irány a Benvenuti családi pincészet. Ők összesen húsz hektáron gazdálkodnak és ha valahol, akkor náluk nagyon jól össze tudjuk hasonlítani a friss malvázia bort az érlelttel. 2017-es tételük ugyanis nagyon könnyed, gyümölcsös, citrusos, barackos ízvilágú fehérbor, melyet bárhol és bármikor szívesen kortyolgatnánk. 2016-os érlelt malváziájuk pedig már illatában és ízében is erőteljesebb, részben azért, mert ehhez a szőlőt öregebb tőkékről szüretelték és a bort 15 napig héjon áztatták. Ezért sokkal inkább déligyümölcsös, mint citrusos, mely tökéletes választás lehet például grillezett lazachoz.
Igazán különleges Caldierosso névre keresztelt vörösboruk is, mely egy ízig-vérig európai tétel. A bor alapját ugyanis a nagyobb boros nemzetek jellegzetes szőlőfajtái adják. Került bele horvát teran, francia merlot, olasz nebbiolo és spanyol tempranillo. Egy évig érlelték hordóban, ám mégis megmaradt igazi gyümölcsbombának. A fa csupán keretet, tartást ad a bornak.
Végül pedig egy olyan borászatot ajánlok, amit akkor is érdemes felkeresni, ha csupán nagyon rövid időt töltünk az Isztrián. Ez a Kozlovic Pincészet Buje városka közelében. Igaz, hogy boraikat a legtöbb étteremben és borbárban megtaláljuk, ám a helyszín meseszép, és egészen más érzés pincetúra után, a pincészet teraszán kóstolgatni azokat, kilátással az ültetvényekre.
Itt aztán megtapasztalhatjuk, hogy Horvátországban mit képesek kihozni a borászok az isztriai malváziából. A pincészet legkönnyedebb fehérbora a malvázia mellett tartalmaz még húsz százalékban sauvignon blanc-t is. Nem véletlen, hogy ezt a két fajtát házasították, nagyon jól illenek egymáshoz. A bor virágos, bodzás, nagyon friss, üde és alacsony sav és alkoholtartalmának köszönhetően rendkívül jól iható.
2017-es Malváziájuk fajtabor, ám a szőlő két különböző területről érkezett hozzá. Az egyik ültetvény sokkal közelebb van a tengerparthoz, így természetesen más aromajegyeket csempészett a borba az ottani szőlő, mint az, amelyik a pincészet körüli tőkéken érik. Ez már testesebb, karakteresebb bor, ám még mindig az üdébb változatból. Míg az előzőt egyértelműen előételekhez, salátákhoz választanám, ezt már inkább gombás rizottóhoz, grillezett zöldségekhez, tésztaételekhez kortyolgatnám leginkább.
2015-ös Santa Lucia névre keresztelt malváziájuk a fehér csúcsboruk. Egyetlen ültetvény, a Santa Lucia termései adják a bor alapját. A szőlőt kézzel szüretelték, préselés előtt még 5-6 napig héjon áztatták, majd egy évig hordóban érlelték. Fehérborhoz képest igen magas alkoholtartalma van, 14 százalékos, ám ezt mégsem érezni igazán, mert telt, testes, aromás. Hosszú lecsengésű és hosszan eltartható bor. Érdemes még megkóstolni a pincészet desszertborát, mely szintén helyi fajtából, muscatból készült. Mi, magyarok hozzá vagyunk szokva az aszúk testességéhez, édességéhez, mineralitásához, így általában ezt várnánk egy desszertbortól. Na, Kozlovicék bora teljesen más. Hihetetlenül könnyed, alacsony alkoholtartalmú desszertbor, mézes, körtés, barackos illattal és rengeteg gyümölccsel az ízében. Éppen emiatt sokkal inkább illik gyümölcssalátákhoz, mint sütemények mellé. Tökéletes lezárása lehet egy könnyed, mediterrán ebédnek. Vagy egy horvát bortúrának.