Igazi különlegesség rejtőzik a fővárosi Attila út egyik bérházának pincerendszerében. 1826 óta pihen ott egy gigantikus márványhordó, amely nemcsak anyagát tekintve páratlan, de mérete miatt is kivételes: 300 akós, vagyis mintegy 16 ezer literes. És olyannyira rejtőzik, hogy nemcsak a fővárosiak nagy része, de még az ott lakók többsége sem tudja, micsoda kincs fölött él. Igaz, a ház bejáratánál utal egy s más a borkészítésre, de kétlem, hogy bárki is eltűnődött volna már azon, miért éppen Bacchus hívei őrzik a kaput. 

A római kortól a XIX. század végéig Buda életében jelentős szerepet játszott a szőlőművelés és a borkészítés. Szőlőtőkék ezrei sorjáztak a budai lankákon, legfőbb bevételi forrását adva az ott élőknek. De aztán jött a filoxéra, mely az európai tőkékkel együtt a magyar szőlőket is elpusztította, a járvány után pedig semmiféle pótlás nem történt. Az iparosodás, a városrendezés, a modernizáció végképp elűzte a rizlingeket és a kadarkákat a Tabánból, a Sas-hegyről, és a Gellért-hegyről is. (Bezzeg Ausztriában megérte újratelepíteni az elpusztult területeket: Bécs ma már a világ legnagyobb bortermelő metropolisza címmel büszkélkedhet, kihasználva ennek turisztikai és minden egyéb hasznát…)

Az egykor híres budai borkészítés itt ragadt emléke a fent említett márványhordó, melyet a XIX. század egyik legnagyobb szőlőbirtokosa, Mayerfy Károly építtetett. Úgy gondolta, sokkal jobban eltartható és gyorsabban is érik a bor kőfalak között, mint a tölgyfadongák ölelésében. A márvány porózus volta, és a sav mészkőre gyakorolt hatása valószínűleg messzire elkerülte figyelmét, újdonságot szeretett volna, és el is készíttette saját elgondolását, méghozzá süttői márványból. Azt nem igazán tudni, hogy hányszor használta végül az óriási hordót (mely valójában csak egy félhenger), de innovatív megoldása kevés pincemestert nyűgözött le a világban: valahogy senkinek sem jutott eszébe követni a példáját. Ettől függetlenül a tabáni márványhordó hatalmas kincs, hiszen egyedülálló dologról van szó, egy letűnt kor emlékéről, a híres budai szőlőtermesztés és borkészítés egyik utolsó, kézzelfogható bizonyítékáról.

A hordón még most is kiválóan olvasható az építtető által felvésetett latin szöveg:

QUERCU FERRO MUNITA
DURABILIUS OPUS
NOBILIS CAROLUS MAYERFY
INVENIT POSTERORUM COMODO
OPERAS AGENTE MART-APRIL
1826

(Lefordítva a szöveg valami ilyesmi: A tölgynél tartósabb, vassal megerősített művet nemes Mayerfy Károly találta fel az utódok javára, 1826 március-áprilisban fejezték be).

A ház pincerendszere egyébként az Attila úttól indul, áthalad a Váralja út alatt és benyúlik a budai vár alá, valahol a Buzogánytoronynál érhet véget.

A pincerendszer és a márványhordó az I. kerületi önkormányzat tulajdonában van, néhány éve eladásra hirdették, de nem igazán jelentkezett rá vevő. A pince tök romos, zseblámpával a kézben és óvatosan botorkálva lehet csak bejárni. Remélhetőleg egyszer majd méltó környezetben csodálhatja meg mindenki a Tabán egyik elfeledett kincsét, a termetes márványhordót.