A világ leghíresebb borvidékére eljutni legalább akkora kalandot jelent egy borkedvelőnek, mint a Gyűrűk ura-fanoknak Új-Zéland, a tangósoknak Argentína, a szörfösöknek pedig a Hawaii-i Banzai Pipeline. Bordeaux az én bakancslistámon is szerepelt, ám komolyabban csak akkor kezdtem el szervezni, amikor kiderült, hogy fapados járattal is elrepülhetek oda. Így ugyanis már egyértelművé vált, hogy egy hétvégi kiruccanás nem fogja megterhelni a pénztárcámat, az a pár nap pedig pont elégséges lesz arra, hogy megtudjam: Franciaország legnagyobb borvidéke méltán a „Number One”, vagy csak egy túlmisztifikált szőlőskert az egész?
Bordeaux-ba az út 2,5 óra és ha szerencsésen foglalunk, akkor a repülőjegyet is megússzuk egy Budapest-Villány retúr vonatjegy árából. A reptér viszonylag közel van a belvároshoz, a helyi busz egészen Bordeaux központjába szállít, mindösszesen 1,6 euróért. Amint megérkezünk, azonnal egyértelművé válik számunkra, hogy borvidéken vagyunk. Az ágyásokat nem virágok és cserjék díszítik, hanem szőlőtőkék. Még a villamosvágányok között is azok díszelegnek.
A Bordeaux-i városvezetés ráadásul a város nagy részéről eltüntette a villamos áramszedőit. A pályatestbe, egy úgynevezett harmadik sínbe süllyesztette azt. Így nyugodtan lehet csodálni – és persze fotózni – a klasszikus, neoklasszikus épületeket a világörökségi címmel rendelkező történelmi városrészben.
Bordeaux egyébként nem egy óriási város. Látnivalóit egy nap alatt gyalogosan is felfedezhetjük. Az épületek halvány, tojáshéj-színű mészkővel borítottak és egészen egyedi hangulatot adnak a napsütötte eső városának. (Ezzel a két szóval el is mondtam mindent az ottani időjárásról.) A kötelező látnivalók (a Nagyszínház, Szent André katedrális, a Place de la Bourse, stb.) közel vannak egymáshoz, könnyedén megtervezhető egy olyan sétaút, mely valamennyi nevezetességet érint.
De akár cél nélkül is barangolhatunk az óváros girbegurba utcáin, előbb-utóbb úgyis valami jó helyre érkezünk. Nagy eséllyel egy borbár kerül az utunkba, amelybe mindenképpen érdemes beülni és kóstolni, akkor is, ha később a terveink között szerepel egy-egy pincészet vagy chateau felkeresése. Azt azonban nem árt tudni, hogy a helyi borbárok éttermi engedéllyel rendelkeznek, ez pedig azt jelenti, bort önmagában nem, csak harapnivalóval együtt szolgálhatnak fel. Bármit ehetünk, egy kisebb sajttálat vagy akár egy komplett vacsorát is, a lényeg, hogy valamit rendelnünk kell a bor mellé. A borbárok egyébként finom borokat kínálnak, jó válogatással rendelkeznek. Általában 5-8 euró/pohár áron tudunk kóstolni a leghíresebb területekről, például Saint Emilion, Pomerol, vagy akár Medoc borászataitól.
Ha azonban kicsit többet szeretnénk tudni a borokról, a borkészítésről és a szőlőtermesztésről, akkor keressük fel a Garonne partján lévő bormúzeumot, a La Cité du Vin-t. Már az épület dekantálót formázó alakja is különleges, ám az igazán rendkívüli dolgok bent várnak ránk. A kiállítás elképesztően érdekes, ha így működnének az iskolák, soha senki nem akarna egyetlen órát sem lógni.
Belépéskor a kezünkbe nyomnak egy audioguide-ot, melyről a látogatásunk alatt minden fontos információt megkapunk. Nincs kötelező menetirány, arra mászkálunk, amerre akarunk, és szinte mindenfelé akarunk, mert minden négyzetméteren található valami lebilincselő dolog. Például rögtön az első nagyobb térben van egy mozi. Hatalmas kivetítőkön fut egy film, mely madártávlatból mutatja be a világ leghíresebb borvidékeit, köztük – öröm a szívünknek – Tokajt is.
Később aztán minden állomáson más és más témába áshatjuk bele magunkat. A szőlőfajtáktól, a telepítéstől, a borkészítésen át a hordók megmunkálásáig vagy a pincék kialakításáig. És mindezt persze interaktívan: érintve, szagolva, figyelve, hallgatva. Az egész valójában egy felnőtt játszóház, ahol az i-re a pontot a hetedik emeleten kialakított borbár teszi, ahol kóstolás közben felülről csodálhatjuk a várost. Nem kevesebb élményt jelent a múzeum borboltja sem, ahol tényleg a világ minden tájáról árulnak bort. Egy szentély a bor szerelmeseinek.
Ha az ember francia borvidéken mászkál, muszáj felkeresnie egy-két chateau-t. Szerencsére számos borturizmusra szakosodott iroda szervez kirándulásokat a borvidék pincészeteihez, de van olyan birtok, melyet városi tömegközlekedéssel is felfedezhetünk. Ilyen például Bordeaux külvárosában a Chateau Pape Clement. Az egyik villamos végállomásától tíz perces sétára található Pessac Léognan-ban.
A pincészet hétvégenként többször is tart vezetett túrát, ám ha nem férünk be egyikbe sem, akkor se keseredjünk el, mert felfedezhetjük a kertet, a szőlőt magunk is és körbejárhatjuk az épületet is. Az udvarban található borboltban pedig meg tudjuk kóstolni a borokat, például a pincészet 2009-bes, ikonikus tételét, mely cabernet sauvignon és merlot házasításával készült és melynek palackja csekély 175 euróba kerül. A bor 18 hónapot töltött tölgyfahordóban és ez határozottan érződik is rajta. Fűszerek és fekete bogyós gyümölcsök adják az élmény alapvető ingereit, de egyensúlyát a markáns tannin alakítja. Klasszikus, elegáns bordói, jól esik kortyolgatni, főleg úgy, hogy a kastély ott tündököl a háttérben.
Ha repülővel utazunk Bordeaux-ba, mindenképpen érdemes befizetni egy fél napos vagy egy egész napos kirándulásra a közeli borvidékekre. Olcsóbb, mint autót bérelni, és még vezetni sem kell. Busszal visznek a városközpontból Medoc-ba, Sauternes-be, vagy akár Saint Emilionba. Mi ez utóbbit választottuk.
Saint Emilion városkája egy kövekből kirakott ékszerdoboz, ahol több a borbolt, mint a lakóház. Szűk, kanyargós utcáin könnyű eltévedni, talán a templomtornyok nyújtanak némi tájékozódási támpontot. Nevezetessége a sziklába vájt temploma és a hozzá tartozó katakombarendszer, ahová a legenda szerint Szent Émilion csodatévő bencés szerzetest is eltemették. A város körül szőlő, ameddig a szem ellát. Meseszép.
A településtől a Chateau de Ferrand pincészethez vitt az utunk, de bármelyiket felkereshettük volna, hiszen elképesztően nagy a választék borászatokban. A pincészet 2006-os klasszikus bordói házasítása (80 százalék merlot, 10 franc, 10 sauvignon) olyan fiatalnak tűnt, mintha csak egy 2015-ös tételt kóstoltattak volna velem. Illatában a feketeribizli keveredett az érett eperrel és a fűszerekkel. Ízében is nagyon gyümölcsös volt, de az intenzív hordóhasználattól tanninjai még ennyi idő után is harapósak voltak. El sem merem képzelni, milyen lehetett néhány éves korában.
Ha már mindent láttunk Bordeaux-ban és kóstolgattunk borokat is, muszáj felkeresnünk a helyi piacokat. Sok másik várostól eltérően itt vasárnap délelőtt is nyüzsög a market, persze nem hajnali hatkor nyit, hanem inkább 9-kor. Viszont erősen ajánlott éhgyomorra menni, mert fantasztikus ételkínálatuk van, és mindent kötelező frissen, azon melegében kipróbálni.
Pékáruk, sütemények lépten-nyomon szembejönnek velünk, de amit mindenképpen ajánlok, a frissen sütött halnyársat. Különféle halszeleteket pakolgatnak egymásra, citromos olajjal kenegetik, majd hirtelen kisütik. Egyszerű, de nagyszerű. Tőlem lehetett ömlesztve a piacon az osztriga, én erre esküdtem. Talán azért is, mert fantasztikusan illik hozzá a helyi fehérbor. És hát volt is a halas pulttal szemben egy boros gazda, aki úgy örült, hogy érdeklődtünk sauvignon blanc-ja iránt, hogy még sétáló poharat is kerített nekünk. Vasárnap délelőtt, jóllakottan, élményekkel telve, borospohárral a kezünkben sétálgattunk Bordeaux egyik piacán. Lehetett volna ennél jobban élvezni a hétvégét a világ leghíresebb borvidékén?
